A verseny helyszíne

Budapest

Budapest
A verseny kezdete
2018.05.12
A verseny vége
2018.05.12
Online nevezés


Versenykiírás

A 2017/2018. évi Magyar Egyetemi – Főiskolai Sakkbajnokság

A verseny helye és időpontja:

ELTE Egyetemi Kollégium Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégiuma Budapest,
1118 Dayka Gábor utca 4.

  1. május 12. (szombat) Regisztráció 9 órától 9:45-ig. Az első forduló 10 órakor kezdődik.

Résztvevők: Az államilag elismert diplomát adó, magyarországi felsőoktatási intézmények, illetve az érettségi utáni emelt szintű képzést nyújtó szakiskolák képviseletében

  • azok a hallgatók indulhatnak, akik oklevelet adó képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, és az adott félévre a nevező intézménybe beiratkozott (nappali, levelező, esti távoktatásban, illetve  doktorandus képzésben résztvevő) hallgatói, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül;
  • illetve akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett

záróbizonyítványuk kelte nem haladja meg az egy évet (2017. évben végzettek).

Díjazás:

9.1 Az első helyezett versenyző és csapat elnyeri a “Magyar Köztársaság 2017/2018. tanévi Egyetemi-Főiskolai Bajnoka” serleget, az első három helyezett érmet vehet át.

9.2 A dr. Hetényi Géza emlékére – felesége, dr. Ádám Erzsébet által – alapított különdíj szétosztása az alábbiak szerint történik:

 

Az abszolút verseny győztese 90.000 Ft-ot, a

II. helyezett 60.000 Ft-ot, a

III. helyezett 35.000 Ft-ot, a

IV. helyezett 20.000 Ft-ot, az

V. helyezett 15.000 Ft-ot, a

VI. helyezett 10.000 Ft-ot,

 

a női résztvevők közül

I. helyezett 30.000 Ft-ot, a

II. helyezett 20.000 Ft-ot, a

III. helyezett 10.000 Ft-ot nyer, amennyiben a versenyen legalább 5 női induló lesz.

 

az értékszám nélküliek között az

I. helyezett 20.000 Ft-ot, a

II. helyezett 15.000 Ft-ot, a

III. helyezett 10.000 Ft nyer, amennyiben ebben a kategóriában legalább 5 versenyző indul.

 

Ezenkívül 5.000-5.000 ezer forint díjazásban részesül a legjobb 1900-1700-1500 standard értékszám alatti versenyző is, amennyiben ezekben a kategóriákban a résztvevők száma az 5 főt eléri.

 

/A díjak nettó értékben értendőek, és kizárólag a díjkiosztó ünnepségen, adókártya bemutatásával vehetőek át!/

Költségek, étkezés:

Előregisztrációval 500 Ft/fő, helyszíni jelentkezéssel 1000 Ft/fő.

Az előregisztrációs nevezési határidő: 2018. május 5.

Kérjük pontosan betartani!

Nevezés: Név, születési dátum, Neptun-kód és az oktatási intézmény nevének megadásával e-mail-ben a bgsc@bgsc.hu címre. Minden nevezést visszaigazolunk.

További részletek a teljes versenykiírásban találhatók.