Az 1980-as évek mestergárdájának egyik legerősebb tagja távozott közülünk augusztus 30-án. Pista mindig készséges, remek humorú, karakán ember volt, lételemének számított a sakk. Összesen három csapatban játszott (ezek közül az első kettő megszűnt): a Barczával és Navarovszkyval fémjelzett Tipográfia, az Adorján vezette Statisztika (és utódja az MLTC), majd élete utolsó három évében a BEAC. Nála megbízhatóbb sakkozót egyetlen csapatvezető sem kívánhat, öt évtized alatt szinte sohasem hiányzott bajnoki mérkőzésekről és klubedzésekről. Legjobb egyéni eredménye az 1984-es magyar nyílt bajnokságon elért 9. helyezése volt, ami akkor az év második legerősebb versenyének számított.
A mesteri címet 1977-ben szerezte meg, s a FIDE-mesteri címnél csak azért nem jutott magasabbra, mert gépészmérnöki hivatásának is sok időt szentelt. De ha leült játszani a csébéken a nagymesterekre is veszélyes volt!  Erről az adatbázisokban megtalálható játszmái tanúskodnak.
 
Nagyon fogsz hiányozni Pista!
 
                                                                                             Jakobetz László