Pekingben december 11. és 17. között rendezik meg a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékát. A sakk mellett többek között a bridzs, a go, a kínai sakk is szerepel a műsoron. Olimpiai bajnokok, világbajnok, világbajnok-jelöltek, szupernagymesterek játszanak a 16-16 meghívott férfi és női sakkozó vetélkedésében. A magyar színeket Lékó Péter képviseli. Hétfordulós a svájci rendszerű rapidtorna, 30 fordulós a villámverseny és öt fordulót játszanak az ún. Basquet szisztémában. A viadal honlapja: http://sportaccord2014.fide.com. Magyar idő szerint reggel 7 órától csatáznak, az első fordulóban Lékó a kínai Wang Haoval sötéttel küzd meg.

sportaccord_beijing_banners2-02

London mellett Pekingre is figyel a sakkvilág, holnaptól remek mezőnnyel kezdődik meg a SportAccord Szellemi Sportok Világjátéka. A női és a férfi viadalon is 16-16 meghívott résztvevő szerepel, a névsor biztosíték arra, hogy nagyszerű küzdelmeket láthatunk majd. Az orosz Alekszandr Griscsuk vezeti a rajtlistát, a tavalyi viadalon a rapidversenyen ezüstérmes Lékó Péter képviseli a magyar színeket, hatodik a rangsorban.

A férfiverseny résztvevői a rapid Élő-pontszámok sorrendjében:
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828)
Levon Aronjan (örmény, 2813)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2811)
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2776)
Lékó Péter (magyar, 2773)
Wang Yue (kínai, 2765)
Leinier Dominguez Perez (kubai, 2763)
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2739)
Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738)
Etienne Bacrot (francia, 2731)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728)
Borisz Gelfand (izraeli, 2719)
Wang Hao (kínai, 2719)
Pentala Harikrishna (indiai, 2701)
Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684)

A női résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Humpy Koneru (indiai, 2611)
Hou Ji-fan (kínai, 2600)
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2578)
Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2577)
Ju Wenjun (kínai, 2555)
Valentyina Gunyina (orosz, 2552)
Nana Dzagnidze (grúz, 2547)
Anna Muzicsuk (szlovén, 2546)
Tatjana Koszinceva (orosz, 2505)
Anna Usenyina (ukrán, 2489)
Elisabeth Paehtz (német, 2485)
Zhao Xue (kínai, 2485)
Maria Muzicsuk (ukrán, 2445)
Pia Cramling (svéd, 2443)
Dronavalli Harika (indiai, 2421)
Bela Hotenasvili (grúz, 2407)

Az első két napon a nagymesterek rapidoznak, december 11-én négy, 12-én három fordulóra kerül sor. December 13-án,14-én és 15-én a villámtorna következik, végül a Basquet szisztéma szerinti kétnapos küzdelem zárja a programot, három, illetve két fordulóval. A rapidjátszmákban 20-20 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. A villámpartik 3-3 percesek és 2-2 másodperc lépésenként.

Pekingben hat éve rendezték meg az I. Szellemi Világjátékokat. Szép magyar siker született a villámsakk csapatversenyén, hazánk válogatottja a döntőben éppen a házigazdák együttesét győzte le. Almási Zoltán vezetésével remekelt csapatunk, nyolcszoros bajnokunk meghívottként négy éve a SportAccord viadalon rangos mezőnyben szerepelt.

A hétfordulós rapidtornán a kínai Wang Hao győzött, fél ponttal előzte meg az azeri Vugar Gasimovot, 1 ponttal az amerikai Gata Kamskyt. Nagymesterünk sokat rontott, csak 13. lett, míg az igazi meglepetést az ukrán Vaszilij Ivancsuk utolsó helye jelentette.

A nők viadalán elsöprő győzelmet aratott az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, 6 pontot gyűjtve másfél pontot vert az ukrán Katyerina Lahnóra és a grúz Nana Dzagnidzére.
A 15 fordulós villámversenyben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és a francia Maxime Vachier-Lagrave győzött. A francia nagymester másfél ponttal előzte meg az orosz Alekszandr Griscsukot, az első nap után még vezető azeri Sahriyar Mamedgyarov bronzérmes lett. Almási Zoltán nyolcadikként zárta szereplését. Hou Ji-fan kétpontos előnnyel végzett az élen, a bolgár Antoaneta Sztefanova az ezüstérmet vehette át, a szlovén Anna Muzicsuk a harmadik helyet szerezte meg. ahol 3-3 perces gondolkodási idejű és lépésenkénti 2-2 másodperces partikban csatáztak.

A „vakversenyen” remek magyar siker született. Almási Zoltán több győzelmének köszönhetően megnyerte a tornát. A francia Maxime Vachier-Lagrave és az azeri Vugar Gasimov is 5-5 pontot gyűjtött, de csak három-három nyerést könyvelhettek el.
A nők versenyében duplázott Hou Ji-fan, a kínai sakkozás a harmadik aranyérmet ünnepelhette. A hajrában megingó litván Viktorija Cmilyte lett a második, Alekszandra Kosztenjuk még egy bronzéremmel tette még sikeresebbé pekingi szereplését. A viadalon a nagymestereknek 20-20 perc gondolkodási idejük volt és 20-20 másodperc lépésenként.

Két éve is a Pekingben megrendezett SportAccord Szellemi Világjátékok zárta az évet. Olimpiai bajnokok, világbajnokok, világbajnok-jelöltek, szupernagymesterek játszottak a 16-16 meghívott férfi és női sakkozó vetélkedésében. A magyar színeket Lékó Péter képviselte. Hétfordulós volt a svájci rendszerű rapidtorna, 15 fordulós a villámverseny és hét fordulót játszottak „vakon”.

A rapid műfajban a női tornán négyes holtverseny után az ukrán Katyerina Lahno győzött, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan lett az ezüstérmes, az indiai Humpy Koneru végzett a harmadik helyen. A férfiak versengésében a francia Laurent Fressinet diadalmaskodott, a pontszámítás az ő javára döntött az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. A bronzérmet az orosz Alekszandr Griscsuk vehette át. Lékó Péter holtversenyben nyolcadikként zárta szereplését.

Kettős orosz sikerrel fejeződtek be a villámversenyek. A női tornán holtverseny után az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot hirdették ki győztesként, a szlovén Anna Muzicsukkal szemben az egymás elleni eredmény döntött a javára. Harmadik a német Elisabeth Paehtz. A férfiak küzdelmében Szergej Karjakin másfél pontos előnnyel végzett az élen, az amerikai Hikaru Nakamura lett a második, bronzérmes az azeri Sahriyar Mamedgyarov, Lékó Péter a tízedik.

Kínai és örmény győzelem született a „vakversenyen”, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan ért elsőként a célba. Hou Ji-fan mesterhármassal végül fél ponttal megelőzte az első játéknap után még vezető litván Viktorija Cmilytét. Az amerikai Anna Zatonskih lett a bronzérmes. A férfiak viadalán Nakamura végzett a második, Mamedgyarov a harmadik helyen, Lékó ötödikként zárt. Az érmeken a férfiaknál öt, a nőknél hét ország sakkozói osztoztak. Hikaru Nakamura mutatta a legkiegyensúlyozottabb formát, aranyérmet nem szerzett, de mindhárom műfajban ezüstérmes lett.

Day2%20401

A kínai fővárosban tavaly is három műfajban csatározott a meghívott 16 női és férfi nagymester, A rapidversenyeken kínai és orosz győzelem született. A férfi tornán az utolsó fordulóig vezetett Lékó Péter, végül ezüstérmes lett. Utolsó partiját a kínai Wang Yue ellen elvesztette, kettőjük holtversenyét ez döntötte el a kínai sakkozó javára. Az orosz Alekszandr Griscsuk megismételte tavalyi harmadik helyét. A női tornán veretlenül végzett az élen az Valentyina Gunyina, fél ponttal megelőzte a kínai világbajnoknőt, Hou Ji-fant, a bronzérmet a kínai Ju Wenjun vehette át.

A villámsakkban két-kétjátszmás párharcokat láttunk. A női tornán kétpontos előnnyel győzött Hou Ji-fan, Valentyina Gunyina az ezüstérmes, a szlovén Anna Muzicsuk végzett a harmadik helyen. A férfiak versenyében szinte fordulóról-fordulóra változott a sorrend. Az orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan holtversenyes elsősége Karjakinnak kedvezett. A francia Maxime Vachier-Lagrave nagy hajrával bronzérmes lett, a második játéknapot éllovasként záró azeri Sahriyar Mamedgyarov leszorult a dobogóról. Lékó Péter a 15. helyen zárta a versenyt.

Kínai és orosz győzelem született a „Basque” tornán, a párhuzamosan két partiban folyó viadalon. Zhao Xue és Szergej Karjakin alkalmazkodott legjobban a szisztémához. Sahriyar Mamedgyarov nagy hajrával lett a második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a harmadik. Lékó Péter utolsó lett az öt fordulós svájci rendszerű viadalon. A nők versenyében teljes volt a kínai siker, Hou Ji-fan az ezüstérmes, Ju Wenjun a bronzérmet szerezte meg. A férfiaknál hét, a nőknél három ország sakkozói osztoztak az érmeken.

Verőci Zsuzsa