Korcsoportos bajnokság

Elkezdődött a legrangosabb hazai ifjúsági torna. A versenynek, már hagyományos módon, Balatonlelle ad otthont. A második forduló előtt megismételt megnyitón, az első előtt kisebb hangosítási problémák akadtak, Mészáros Attila főtitkár úr köszöntötte a résztvevőket, kísérőket. Röviden ismertette a szövetség legfrissebb eredményeit, az ifjúsági sakkozást érintő kérdéseket. A SportXXI. támogatás összege és elosztása júliusban lesz nyilvános az érintettek számára. A bajnokságokra összesen 173 versenyző nevezett, 50 leány és 123 fiú. A lebonyolítás módja a legtöbb csoportban 9 fordulós svájci, még a kisebb résztvevős csoportokban körmérkőzéses formában döntik el a bajnoki címeket, a korosztályos VB és EB indulási jogait. A mezőny létszáma elmarad az utóbbi években, évtizedekben megszokottól. Ennek vélt és valós okainak az elemzése egy külön tanulmányt ér meg, nyilván majd a szakértők el is végzik ezt a munkát. A verseny eredményei, párosítása már röviddel a fordulók befejezése után megtalálhatók a www.chess-results.com oldalon a magyar versenyek (HUN) lapján.