Július 20-a: a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Sakknapja! 

Július 22-én kezdődik az Online Sakkolimpia

A FIDE Sakknapjához a Magyar Sakkszövetség is csatlakozik és erre a napra, mint ahogy azt korábban írtuk, egy bejelentéssel készültünk: ismertetjük a 2020. évi Online Sakkolimpia magyar csapatának névsorát!

A világjárvány miatt az idei Sakkolimpiát ugyan törölték, de a FIDE meghirdette az első Online Sakkolimpiát, ami július 22 – augusztus 30-ig között lesz.

A tornán a nevező országokat öt divízióba sorolják a korábbi olimpiai eredmények alapján.  A feljutásos rendszerű lebonyolítás során először az ötödik divízióból kerülnek fel csapatok a negyedikbe. Ezt követően a negyedikből a harmadikba, majd a harmadikból a másodikba, ahol a kiemelés alapján a magyar csapat is szerepel. A feljutásokat követően 50 csapat kerül majd a második divízióba, amit öt, egyenként 10 csapatos csoportra fognak osztani. Ekkor kezdődik meg számunkra, magyarok számára a küzdelem, a tíz csapatos csoportunkban a legjobb három közé kell kerülnünk a továbbjutáshoz.

Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke szerint az Online Sakkolimpia egy jó válasz a kialakult helyzetre. A járvány kezdete óta a hazai szövetség is támogatja és szervezi az online sakkeseményeket, hiszen talán ez az egyetlen sportág, ami ezen a terepen is tökéletesen tud működni. „Fontos számunkra az Online Sakkolimpia, hiszen készülünk a 2024-es Sakkolimpia budapesti megrendezésére is. A tárgyalások erről továbbra is jól haladnak, bízunk benne, hogy még ebben az évben számunkra pozitív döntés születik. Nagyon hiszek abban, hogy az Online Sakkolimpia magyar válogatottja kitesz magáért és bizonyítja, hogy a magyar sakk továbbra is a világ élvonalába tartozik.”

Papp Gábor, a magyar csapat szövetségi kapitánya már az első körben az első divízióba várta a magyarokat, meglepte, hogy a kiemelések után a másodikba kerültünk. „Az első feljutás, remélem, könnyedén meglesz, utána viszont valóban a világ legjobbjaival játszhatunk majd. Iszonyatosan erős a mezőny, de ez nem panasz, hanem öröm. A csapat tagjai kiéhezetten várják az Online Sakkolimpiát. Erős csapatunk van, és harapni fogunk.” – fogalmazott a kapitány.

Az Online Sakkolimpia július 22-én kezdődik, de a magyarok csak augusztus 12-én csatlakoznak be, és öt napon keresztül játszanak a továbbjutásért.

Minden mérkőzés hat táblán zajlik, 15 perces játékidővel és 5 másodperces lépésenkénti bónuszidővel. A csapatban két férfi, két női, és egy-egy U20-as lány és U20-as fiú játékos játszik majd minden fordulóban. Nevezni több főt is lehetett, maximum 12-t, a férfi és női helyekre 4-4-et, az ifjúsági táblákra pedig 2-2-t.

A magyar csapat tagjai (zárójelben a rapid Élő-pontszámuk):

Nők: Hoang Thanh Trang (2338), Papp Petra (2297), Gara Tícia (2274), Gara Anita (2279);
Férfiak: Gledura Benjamin (2619), Erdős Viktor (2580), Bánusz Tamás (2614), Balog Imre (2626);
U20 hölgyek: Gaál Zsóka (1816), Demeter Dorina (1885);
U20 fiúk: Kozák Ádám (2438), Persányi Barnabás (2019);

Szövetségi kapitány: Papp Gábor

A magyar csapat mérkőzéseit az első magyar on-line sakkcsatornán, a Hello, Sakk-on is követni lehet majd!

Hajrá, magyarok!