Tatai István magyar szülők gyermekeként Rómában született, akikkel 1940-ben visszatért Magyarországra. Innen 1957 januárjában ismét Olaszországba ment.  Végül 2002-ben, idős éveire a nagyon kellemes éghajlatú Kanári szigetekre költözött. Olasz és magyar állampolgár volt. Olasz versenyzőként Stefano Tatai néven szerepelt.

Sakktudását már Budapesten megalapozta, erős I. osztályú sakkozó lett, játszmái jelentek meg a Magyar Sakkéletben.

Játékereje kiteljesedésére Olaszországban került sor: 1962 és 1994 közt 12 olasz bajnokságot nyert, többet, mint bárki más. 1966 és 1992 közt 9 olimpián játszott az olasz válogatottban, 6 alkalommal az 1. táblán.

Többször volt az olasz csapatbajnokságon aranyérmes együttesek tagja, sőt magyar csapatbajnok is lett a Budapesti Spartacussal; rendszeresen hazalátogatott.

Olasz mester 1958-ban lett, nemzetközi mester 1966-ban. A legjobb nagymesterekkel természetesen nem volt egyenlő erejű, de sokuk ellen nyert jó játszmát.

Elismert sakkíró is volt: könyvei, cikkei bizonyítják ezt. Négy nyelven tökéletesen írt és beszélt, másik kettőn jól. Könyvkiadó, 12 évig pedig szállodaigazgató volt, Chianciano Terme gyógyüdülőben