IN MEMORIAM: KUBÁT JÁNOS (1930-2019)

2019. október 2-án 90. életévében a Szegedtől kb. 50 kilométerre délre fekvő szülővárosából, Zentáról az “örök sakkmezők”-re távozott Kubát János világhírű asztaliteniszedző, újságíró és sakkversenyszervező.

Az 1930. április 13-án, Garri Kaszparovot napra pontosan 33 évvel megelőzve világra jött Kubát János ifjú sakkreménységként az önmagát minden álszerénység nélkül a “zentai sakk-kertészet legszebb virágszálának” nevező Nagymélykúti Antal tanítványaként bontogatta szárnyait, majd egy éles váltást követően a frissen megalakult, de neki köszönhetően  számos hírneves versenyzőt nevelő zentai asztaliteniszklub első edzője lett: tanítványai közül sokan értek el az akkori “nagy”-jugoszláv és nemzetközi szinten is értékesnek tartott eredményeket, a közülük legkiemelkedőbb Korpa Istvánt pedig nevelőedzőként sikerült felnőtt Európa-bajnoki címig vezetnie.  

Aztán az 1980-as években nagy betűkkel véste fel szülővárosának nevét a sakkozás nagy világtérképére is: a jugoszláv és a görög asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitányaként megszerzett személyi kapcsolatrendszerét és versenyszervezői tapasztalatait kihasználva 1980-ban a leányifjúsági Európa Kupát szervezte meg a Tisza-parti kisvárosban, majd 1982-ben az első leányifjúsági Világkupán ültette ugyanott asztalhoz a világ legeredményesebb ifjú hölgyeit. Mindkét verseny valóságos népünnepély hangulatban zajlott, a város apraja-nagyja, még a sakkozás iránt igencsak mérsékelten érdeklődőnek számítható helyi polgárok is szívügyüknek tartották, hogy nap mint nap megjelenjenek a rendszeresen zsúfolásig megtelt nézőtéren, ahol aztán ennek következtében szinte “a csilláron is lógtak”.   

De ez csak afféle “szerény” szárnypróbálgatás volt a világhírnév felé vezető úton, ami nem sokáig váratott magára, mert az ezt követő két évtized egyértelműen Kubát Jánosról szólt: nemcsak az általa igazgatóként tető alá hozott négy sakkolimpia (kétszer Szaloniki, valamint Újvidék és Bled) fémjelzi a nevét, hanem örökre beírta nevét a sakktörténelembe azáltal, hogy egy ifjú budapesti hölgy, Rajcsányi Zita közreműködésével 1992-ben visszahozta két évtizedes önkéntes száműzetéséből a sakkozás legendásan titokzatos, soha le nem győzött világbajnokát, Bobby Fischert, hogy a Szent Istvánról elnevezett adriai szigeten, Szvéti Sztefánon és Belgrádban Borisz Szpasszkijjal megvívja 1972-es reykjaviki világbajnoki páros mérkőzésük visszavágóját.

Kubát János szervezőmunkájának köszönhető az is, hogy néhány hónappal később, 1993 elején Budapesten az akkori Intercontinental Szállóban sor kerülhetett a magyar sakkozás történetének mindmáig legnagyobb médiaérdeklődést kiváltó összecsapására, Polgár Judit és Borisz Szpasszkij páros mérkőzésére.

Kubát János sokoldalúságának egyik legékesebb bizonyítéka egyébként, hogy nemcsak asztalitenisz-edzőként és sakkverseny-szervezőként, hanem újságíróként is maradandót tudott alkotni, hisz főszerkesztőként ő irányította a délvidéki magyarság egyetlen napilapjának, a Magyar Szónak az országát háborúba taszító Milosevics-rezsimmel szembeni ellenállását a kilencvenes évek vérzivataros időszakában, míg 2005-ben az argentínai San Luisban ő volt a magyar sajtó egyetlen képviselője a világbajnok-jelöltek döntő tornáján, amikor a magyar sakktörténet során egyedülálló módon a nyolctagú mezőnyben két magyar (Polgár Judit és Lékó Péter) is viaskodhatott a sakk-koronáért.

Simonyi Zoltán