Szegeden időzavaros kapkodásban, nagy küzdelem után döntetlennel fejeződött be Lékó Péter és Li Chao hatjátszmás páros mérkőzésének második partija. A kezdőlépést a női csapattal kétszeres olimpiai bajnok, a férfi válogatottal kétszer ezüstérmes, a férficsapat új kapitánya, Polgár Judit tette meg. Nagymesternőnk az elemzésbe is besegített Balogh Csabának, ahogy a helyszínen drukkolt és elemzett a csapattárs, Almási Zoltán is. Az izgalmas partiban ellenkező oldalra sáncoltak, egymás királyát támadták, a csata végül örökös sakkal ért véget. A párharc vasárnapi harmadik partijában Li Chao játszik majd világossal.

leko-polgar15

„Őrült” játszma volt, kommentálta Lékó Péter láthatóan kifáradva, az átélt izgalmaktól kissé meggyötörve a Li Chao elleni mérkőzésének második ütközetét. A nagy melegnek tulajdonította, hogy a nyitásban gyorsan húzva pontatlant húzott, le kellett adnia futópárját. Nagyon sok időt használt el mire döntött a különböző tervek között, végül a hosszú sáncot választotta. A partit követő közös elemzés érthetően hosszúra nyúlt, a változatokat a szép számú sakkrajongó, de a média munkatársai is nagy érdeklődéssel követték.

DSCN1247
Kölcsönösen támadták egymás királyát, a kínai sakkozó akciója tűnt veszélyesebbnek a félig nyílt b vonal miatt, Péter a gyalogjaival rohamozott, a sötét királyszárny h6-os meggyengítését próbálta kihasználni. Volt minden az ütközetben, kölcsönös mattképek, fenyegető áldozatok, s mindehhez Péternek óriási időzavara. Szerencsére Li Chao is a fenyegetések hatására elgondolkodott, kölcsönös kapkodásban mindketten kihagytak lehetőségeket. A csata a csata a 42. lépésben örökös sakkal ért véget.

A második játszma eredménye:
Lékó Péter (magyar, 2714) – Li Chao (kínai, 2748) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

A páros mérkőzés állása:
Li Chao – Lékó Péter 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Verőci Zsuzsa