HISZEK Benned Sport Program II. alprogram II. ütem

Tájékoztatjuk a spportszervezeteket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága (továbbiakban: Államtitkárság) meghirdette a HISZEK Benned Sport Program II. alprogram II. ütemét (továbbiakban: Program). A Program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

A Programon keresztül az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (továbbiakban: SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálnák, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

A Program II. üteme kifejezetten a kis és közepes sportszervezetek, azok közül is a TAO és KSF (Kiemelt Sportágfejlesztési) támogatásban nem részesülő sportszervezetek és sportágak támogatását célozza meg, ezért úgy gondolom, hogy az Önök tagszervezetei kifejezett célcsoportjai lehetnek a Programnak.

 Az alprogram 150 000 000 Ft forrást biztosít a jelentkező sportszervezeteknek, valamint a Program támogatási időszaka: 2017. május 16. – 2018. március 15.

A Programkiírás részleteiről a http://sosz.hu/hiszek-benned/ weboldalon találhatnak bővebb információkat.

A Programra jelentkezés határideje 2017. november 30-án lezárul