Gaál Zsóka 2., Juhász Judit 8. helyen várhatja a folytatást

korcsoportjában a világbajnokságon!

A hajrához érve két játékosunk is az élmezőnyben tartózkodik, Gaál Zsóka és Juhász Judit harcol az érmes helyezésekért az utolsó három fordulóban, Csíki Endre ötven százalékos teljesítményről léphet tovább, míg Szadai Dávidnak a célja első világversenyén, hogy elérje a félvonalat.

Zsóka hosszú partikat játszva áll a 2. helyen 6,5 pontot gyűjtve, ami kiváló teljesítmény. A 7. fordulóban szépen használta ki türkmén ellenfele hibáját, és jó technikával érvényesítette anyagi előnyét, aminek köszönhetően egyedül vezette a 10 éves lányok mezőnyét. A 8. játéknapon Zsóka egy gyaloghátrányos állásban kiválóan küzdött nagyon sokáig, de a második időzavarban elkövetett hiba a játszmába került, és nem sikerült elérni a hőn áhított döntetlent. Fantasztikus küzdelem volt, ami azt mutatja, hogy nagyon jó formában van a tapolcai csapat leány versenyzője. A tapolcaiak másik üdvöskéje, Juhász Judit is megállíthatatlanul tör előre a 12 éves lányok mezőnyében, hiszen már 5. partiját nyerte egymás után, amivel feljött a holtversenyes 6. helyre. Judit felszabadultan játszik, és viszonylag két könnyed győzelem után várhatja a folytatást. A 7. fordulóban gyönyörű vezéráldozattal mattolta amerikai ellenfelét, és az iráni Ghomi sem tudott világossal ellenállást kifejteni Judit kiváló játékával szemben. Csíki Endre fél pontot gyűjtött két fordulóban, amivel 4 ponttal áll a korcsoportjában. Sötéttel nem sikerült jól a megnyitásválasztás a kolumbiai Cardoso ellen, egy hibás lépés után, hátrányosabb pozícióját nem sikerült megmentenie, és vesztett. A következő fordulóban Endre világossal nem tudott előny kiharcolni a Francia védelem zárt állásában, és próbálkozott valahol megbontani az állást, de az örmény Davtyan mindent hárított, és nem engedte kibontakozni világos játékát. Szadai Dávid egy pontot szerzett két forduló alatt, és 3 ponttal áll a 8 éves fiúk mezőnyében. Világossal szépen túljátszotta a grúz Khubulavát, és viszonylag könnyen nyert, de sötéttel nem sikerült pontot rabolnia az ukrán Lyakh ellen, akinek a támadása átütött, így Dávid továbbra is harcban áll, hogy felzárkózzon 50 százalékos teljesítményre.

lyakh_szadai

Lyakh Vasily – Szadai Dávid

ghomi_juhaszj

Ghomi Parnian – Juhász Judit

  

gaal_zsoka

Gaál Zsóka

csiki_endre

Csiki Endre

Most már mindent bele kell adni a játékosainknak, az utolsó három forduló a legfontosabb a nyílt rendszerű viadalokon, főként az ilyen nagy létszámú mezőnyöknél. Itt most már minden pont 10-20 helyet jelent pozitív, vagy negatív irányba. Aki szeretne a mezőny élén végezni, annak nem szabad hibáznia. Ezért fontos a pszichés és fizikai felkészültség, mert ahogy fáradnak a játékosok, már nem csak a sakktudás dominál, hanem az is, hogy ki hogyan tudja a tét okozta feszültséget kezelni.

A fordulók magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek, 48 játszmát élőben is lehet követni a http://www.e2e4.ge/ honlapon.

Ssz.

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Hely.

Csoport

31

 

Csíki Endre

2051

1

½

0

1

0

1

0

½

4,0

69

Open U12

69

 

Szadai Dávid

1164

0

1

0

0

½

½

1

0

3,0

105

Open U08

10

 

Juhász Judit

1896

1

0

0

1

1

1

1

1

6,0

8

Lányok U12

3

WCM

Gaál Zsóka

1763

1

½

1

1

1

1

1

0

6,5

2

Lányok U10

A 9. forduló párosítása:

A.

Ssz.

 

 

Név

Élő

P.

Er.

P.

 

Név

Élő

 

Ssz.

32

93

 

MDA

Keller Rostislav

1666

4

 

4

HUN

Csíki Endre

2051

 

31

54

69

 

HUN

Szadai Dávid

1164

3

 

3

ZIM

Madamombe Tinaye

0

 

114

4

6

 

IRI

Asadi Motahare

1980

6

 

6

HUN

Juhász Judit

1896

 

10

2

3

 

HUN

Gaál Zsóka

1763

 

RUS

Cherepanova Evita

1561

 

14

Varga Péter csapatvezető