|
Magyar Sakkszövetség
A Magyar Sakkszövetség 1921. november 6-án
alakult
meg. Az 1911-1913 között
működő szövetséget a kieső nyolc év miatt nem számítjuk jogelődnek.
Írásos emlékeink a középkorig nyúlnak vissza, de
a
versenyek eredményeit csak
az elmúlt század közepétől jegyezzük: 1851-ben, Londonban Szén József 5. helyezést ért el. A
fiatalon elhunyt Charousek Rezső két éves versenyzése alatt betört a világ élvonalába.
Maróczy
Géza 1908-ig a világ 3-4 legjobbja között volt, eredményei alapján a világbajnok kihívója
lehetett volna! A korán meghalt Breyer Gyula verseny sikereinél jelentősebb a
sakk-gondolkodás
megújításában játszott szerepe! A felsoroltakon kívül a 1928-1937 közötti olimpiai
sikereink kivívói: Havasi Kornél, dr Nagy Géza, dr. Vajda Árpád és a Steiner fivérek.
1930 után indult pályáján Szabó László, Barcza Gedeon, akik sok siker birtokosai,
valamint Lilienthal Andor, aki külföldön érte el sikereit. Az őket követő
korosztályból Benkő Pál (később USA) majd Bilek István és Portisch Lajos vitte a
zászlót. 1978-ra a Buenos Aires-i aranyérem megszerzésére értek világklasszissá:
Adorján András, Ribli Zoltán és Sax Gyula.
Napjainkat Almási Zoltán, Lékó Péter és Polgár
Judit neve fémjelzi.
Kiválóságunk jelenti a legfőbb kapcsolatot női sakkozásunk felé! Évtizede vezeti a női
világranglistát! Tagja volt két olimpiai aranyérmet szerzett csapatunknak. Polgár Zsuzsanna
női
világbajnoki címet szerzett! Polgár Zsófia sok emlékezetes sikert ért el férfiak között is!
A
Polgár nővérek előtti időket: Karakas Éva, Ivánka Mária, Verőci Zsuzsa és Mádl Ildikó
képviselte.
Férfi egyéni bajnokságunkat 1906-tól, a női
szakágét
1947-től tartjuk.
Jelentős eredményeket könyveltünk el levelezési
sakkban is: Magyarország nyerte
az első levelezési olimpiát! Világhírt szereztek: dr Balogh János, Barcza Gedeon, Bárczay
László,
Brilla-Bánfalvi Sándor, Meleghegyi Csaba.
Feladványszerzésben: gróf Pongrácz Arnold, Bláthy
Ottó Titusz, Fleck Ferenc,
dr.
Páros György, Bakcsi György. Tanulmányszerzésben Korányi Attila alkotott maradandót.
Az első magyar sakkfolyóirat 1889-ben jelent meg:
Budapesti Sakk-Szemle, és
1911-től Magyar Sakkvilág.
Első magyar nyelvű sakk-könyvünk 1758-ban került
kiadásra. A könyv- és
folyóirat kiadásunk legendás nagyságai Makovetz Gyula, Abonyi István, dr. Bán Jenő és Ozsváth
András.
Budapest, 1999. December 20.
Bottlik Iván
szakíró
|