Pénteken délután ülést tartott a sakkszövetség elnöksége, a napirenden több, tavalyi eseményt érintő beszámoló megvitatása mellett a 2020-as év fő feladatairól is tárgyaltak.

Az első napirendi pontban Molnár Béla, az Ifjúsági Bizottság vezetője adott tájékoztatást az ifjúsági versenyek pályázatáról. A témában döntés nem született, ehhez további egyeztetések szükségesek.

A 2020-as év a sakkolimpia éve. Papp Gábor, a női válogatott szövetségi kapitánya arról tájékoztatta az elnökséget, hogy a bővített válogatott keret már túl van az első edzőtáboron, amit – a női EB előtt – további összetartások követnek, a kapitány ezután hirdeti ki az utazó csapatot. Az olimpia előtt már a szűk keret fog edzőtáborozni. A férfiválogatott felkészülésével kapcsolatban Kapás Róbert főtitkár elmondta, hogy a csapat első edzőtábora Zalakaroson lesz, amit a tervek szerint további három követ majd az év fő versenyéig.

A továbbiakban a bíróképzés kapcsán Kapás Róbert megköszönte Fazekas György több évtizedes, rendkívül értékes munkáját: Fazekas Györgynek elévülhetetlen érdemei vannak a bírói képzésben. Azonban ez a rendszer most felülvizsgálatra került, azzal a céllal, hogy az elmélet mellett a gyakorlat hangsúlyosabb szerepet kapjon a jövőben. Megszűnik a III. osztályú bírói képzés, az első lépcső a másodosztályú szint lesz, s ez az egyéni versenyekre és a csapatbajnoki mérkőzések lebonyolításra lesz elegendő. További komoly változás, hogy az országos minősítéshez nem vizsgára lesz szükség, hanem egy normarendszer szerint fog működni, hasonlóan a FIDE szabályozáshoz. A pontos részletek kidolgozása még folyamatban van. A tervek szerint az első bírói képzésre májusban kerülhet sor.

A sakkolimpia pályázat kapcsán Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke ismertette a jelenlegi helyzetet. Az elnök a héten a Nemzetközi Sportújságíró Szövetsége előtt tartott nagy sikerű prezentációt Polgár Zsófiával közösen, ami fontos lépést jelent a nemzetközi ismertség terén.

A lobbitevékenység mellett a Fürjes Balázs vezette Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért valamint a nemzetközi sportesemények pályázataiért felelős államtitkárság is nagy erőkkel dolgozik a pályázat összeállításán, aminek benyújtási határideje 2020. május 1-je. Elhangzott a tervezett helyszín is, mégpedig a budapesti HUNGEXPO. Ehhez kapcsolódóan Nádasi Tamás, a Magyar Sakkszövetség alelnöke hozzátette, hogy a HUNGEXPO a következő években nagy fejlődésen megy keresztül – annak köszönhetően, hogy itt rendezik meg 2021-ben az „Egy a Természettel” – Vadászati és Természeti Világkiállítást. Nádasi véleménye szerint a HUNGEXPO méltó helyszíne lehet a 2024-es olimpiának. A pályázaton nagyon éles verseny várható, több ország is eséllyel kandidál az olimpia megrendezésére.