A bakui Világkupa döntőjében az orosz olimpikonok, Peter Szvidler és Szergej Karjakin négyjátszmás párharca váratlan fordulattal 2-2-vel ért véget. Rájátszás dönti el, hogy Szvidler másodszor, vagy Karjakin először nyeri-e meg a 128 résztvevő kieséses rendszerű viadalát. Szvidler kettős győzelemmel kezdte a párbajt, de Karjakin kettős győzelemmel kiegyenlített. A negyedik játszmában korai vezércserét láttunk, Karjakin kedvezőbb pozícióját elsősorban Szvidler passzív játékának köszönhetően fokozta nyerésig. A lélektani előny Karjakinnál, szinte reménytelen helyzetből harcolta ki a rájátszás lehetőségét.

Váratlan, nem várt fordulat után a hétfői rájátszás dönti el, hogy ki lesz a bakui Világkupa győztese. Az orosz olimpikonok négyjátszmás döntőjének első két partijában Szergej Karjakin hibázott, Peter Szvidler a felkínált eséllyel élni tudott, kettős győzelemmel kezdte a párharcot. Drámaian alakult a harmadik összecsapás, Karjakin kockáztatott, Szvidler nyerőesélyt hibázott, majd durva elnézéssel el is vesztette a játszmát.

final45

A negyedik partiban Peter Szvidler a vezércsel egyik ritkább változatára szavazott, korai vezércserével próbálta elérni a célul kitűzött, a végső győzelmet jelentő döntetlent elérni. Szergej Karjakin a kedvezőbb pozícióban nem siettette az eseményeket, nyugodtan építkezett, míg ellenfele nagyon idegesnek, feszültnek tűnt. Szvidler passzívan próbált védekezni, de d6 gyalogjának gyengesége, ellenfele királyának betörése eldöntötte a játszma sorsát.

A 39 éves szentpétervári nagymester óriási esélyt szalasztott el, már a harmadik parti után győztesként ünnepelhetett volna, aligha kétséges, hogy Karjakin lélektani előnnyel kezdi a hétfői a rájátszást.

Két 25-25 perces rapidpartival kezdődik a tie-break, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű játszma következne és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor két villámpartit (5-5 perc és 3-3 másodperc) játszanak. Ha még mindig egál az eredmény, akkor a „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, a 61. lépéstől 3-3 másodperc, utóbbinak a döntetlen is elegendő a végső győzelemhez.

A Világkupa döntőjének állása:
Peter Szvidler (orosz, 2727) – Szergej Karjakin (orosz, 2762) 2 – 2
(Peter Szvidler – Szergej Karjakin 1 – 0 (Királyindiai támadás, 29)
Szergej Karjakin – Peter Szvidler 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 38)
Peter Szvidler – Szergej Karjakin 0 – 1 (Szicíliai védelem, 30)
Szergej Karjakin – Peter Szvidler 1 – 0 (Vezércsel, 56)

Verőci Zsuzsa