Krstulovic Alex és Márkus Molli Amina éremért játszik a korcsoportos Európa-bajnokságon

 

A 7. játéknap nagyon rosszul sikerült játékosainak, összesen 5 pontot szerezek ifjú reménységeink. A nap egyedüli pozitívuma, hogy három játékosunknak maradt még éremesélye.  A 8. játéknap sokkal szerencsésebbnek bizonyult, 9,5 pont megszerzésével továbbra is két játékosunk játszik éremért az Európa-bajnokságon. Krstulovic Alex nyeréssel 6,5 ponttal a legjobb javított Buchholzzal és Élő átlaggal az első helyről várja az utolsó fordulót, míg Márkus Molli Amina is kettős győzelemmel tartotta meg 2. pozícióját a 9. forduló előtt, így döntetlennel már ő is biztosan érmes lenne.

Krstulovic Alex világossal 28 lépésben késztette feladásra török ellenfelét. Alex előtt így megnyílt az út a bajnoki cím megszerzéséhez, hiszen az addig egyedül vezető örmény Gharibyan vesztett. Márkus Molli Amina is kiválóan játszva lépett túl orosz ellenfelén, aki egyedüli másodikként 6,5 ponttal várja immár 4. orosz ellenfelét. A többi játékosunk közül Gaál Zsóka áll jelenleg a legkedvezőbb pozícióban, 10. helyről egy győzelemmel akár az első hatban is végezhet. Sötéttel nagyot küzdött ismét, de a kritikus állásokban hibázott, így sajnos nem sikerült a döntetlent elérnie, amivel szerencsés esetben érmes lehetett volna. Egyed Judit győzelemmel hangolt az utolsó fordulóra, így a 12. helyről léphet még előrébb.  Bohus Ádám és Borhy Marcell végezhet még az első tízben, ha nyernek, hiszen 5 ponttal a 14. és 16. helyen állnak, de mindketten kihasználatlanul hagyták lehetőségeiket a 7. illetve 8. fordulóban. Lengyel Andrea végre győzelemmel zárta a 8. fordulót, így lezárta rossz sorozatát, és 17. helyről várja a folytatást. Sajnos Hegedűs Luca és Ugróczky Péter is vesztett a 8. fordulóban, így mindketten a 22. helyen állnak 4,5 ponttal. Hegedűs Dominik ismét győzelemmel folytatta szereplését, így 5 pontjával feljött a 26. pozícióba. A magyar csapat tagja közül Palczert Mátyás, Palczert Botond, Kozsik Bende Barnabás nyert, míg döntetlent ért el Juhász Ármin és Egyed Viktória.

A versennyel kapcsolatos összes információ megtalálható a www.porec2015.org honlapon. A minden eldöntő utolsó forduló szerdán 13:30 órakor kezdődik. A korcsoportok első tíz tábláját élőben közvetítik a szervezők, így Alex és Molli játszmája is 15 perc késéssel követhető lesz a honlapon, vagy a chessbomb.com oldalon.

 

Állás a 8. forduló után:

Ssz. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont Hely. Rp rtg+/- Csoport
19 Juhász Ármin FM 2328 ½ 1 0 1 0 1 0 ½ 4,0 27 2242 -14,40 open U18
34 Ugróczky Péter 2186 1 1 0 1 0 1 ½ 0 4,5 22 2388 86,00 open U16
24 Bohus Ádám 2186 ½ 1 1 0 1 1 ½ 0 5,0 14 2169 2,40 open U14
14 Krstulovic Alex FM 2119 1 1 1 1 0 1 ½ 1 6,5 1 2278 65,60 open U12
57 Hegedűs Dominik 1802 0 ½ 1 1 0 1 ½ 1 5,0 26 1876 26,40 open U12
84 Palczert Botond 1576 0 0 1 0 0 ½ ½ 1 3,0 91 1693 20,80 open U12
9 Borhy Marcell 1914 1 1 1 0 ½ 1 0 ½ 5,0 16 1812 -34,40 open U10
24 Kozsik Bende Barnabás 1736 ½ 1 1 0 ½ 0 0 1 4,0 52 1511 -60,40 open U10
25 Palczert Mátyás 1111 1 0 0 1 0 1 0 1 4,0 33 0 -3,20 open U08
22 Árvai Eszter 2006 1 0 ½ 0 ½ 0 ½ 0 2,5 42 1779 -96,40 lány U18
34 Egyed Viktória 1928 0 0 1 ½ ½ 1 0 ½ 3,5 34 1954 8,00 lány U18
11 Egyed Judit 2037 1 1 ½ ½ 0 1 0 1 5,0 12 2050 8,80 lány U16
32 Lengyel Andrea 1807 1 1 ½ 1 0 0 0 1 4,5 17 1988 59,60 lány U14
5 Ollé Rebeka Sára 1881 1 0 1 0 1 0 0 0 3,0 51 1488 -152,40 lány U12
20 Hegedűs Luca 1511 1 0 ½ 1 1 1 0 0 4,5 22 1470 -12,80 lány U10
32 Palczert Hajnalka 1434 1 0 0 1 ½ 0 0 0 2,5 62 1190 -84,80 lány U10
1 Gaál Zsóka 1530 1 0 1 0 1 1 1 0 5,0 10 0 -26,00 lány U08
7 Márkus Molli Amina 1330 1 1 1 0 ½ 1 1 1 6,5 2 2039 47,60 lány U08

 

Varga Péter