tornagyőztesként az amerikai Hikaru Nakamurát. A befejező játéknapon Nakamura és a francia Maxime Vachier-Lagrave győzött, holtversenyben végeztek az élen. Kettőjük párharcát rájátszás döntötte el, az amerikai világbajnokjelölt négy döntetlen után a „hirtelen halál” partiban nyert, első helyezettként 20 ezer font lett a jutalma, Vachier-Lagrave 16 ezret kasszírozott. A legjobb női versenyző díját, 15 ezer fontot az ukrán Anna Muzicsuk vehette át. Az utolsó fordulóban Rapport Richárd és Almási Zoltán győzött, 7-7 ponttal zárták szereplésüket. Gledura Benjamin remizett, a nagymesteri norma mellett még 24,2 Élő-pontot is gyűjtött, 6,5 pontját, remek teljesítményét a 2691-es perfrmance-pontszám hűen tükrözi.

24718640461_3387222b0b_c

A gibraltári sakkfesztivál igazgatója, Stewart Conquest nagymester idén is sok elismerést kapott. A remek mezőnyű érdekes verseny, a résztvevőknek biztosított jó feltételek, a tavaszi időjárás érthetően vonzóvá teszi a fesztivált, a különböző kategóriájú viadalokat. Természetesen a Masters verseny partijait kíséri a legnagyobb érdeklődés, három nagy ász is vállalta a megmérettetést. A moszkvai világbajnok-jelölti versenyre készülő, címvédőként, kétszeres győztesként játszó amerikai Hikaru Nakamura nem tudta megismételni tavalyi szárnyalását, de a hajrában erősített, végül harmadszor is megnyerte az esztendő legerősebb nyílt versenyét. Holtversenyben végzett a francia Maxime Vachier-Lagrave társaságában, a rájátszást 3-2-re megnyerte, 20 ezer fontot kasszírozott. A francia nagymester is megőrizte veretlenségét, 16 ezer fonttal vigasztalódhatott.

Hatos holtverseny alakult ki a harmadik helyen. A 7 pontosok csoportjában két ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd és Almási Zoltán. Rapport egy, Almási két partit vesztett, számos esélyt hagytak kihasználatlanul.

24185221963_7cf9aafe33_c

A torna egyik sztárja lett a 16 éves Gledura Benjamin. Az ötszörös világbajnok Viswanathan Anand legyőzése, második nagymesteri normája, a 24,2 megszerzett Élő-pont, a 2691-es performance-pontszám hű tükre kitűnő teljesítményének. A norma teljesítése volt célja, ez határozta meg versenyzési taktikáját. Alaposan kidolgozott megnyitási repertoárja jól segítette.

24185237913_8d62869349

A női éljátékosok külön versenyében az ukrán világbajnoknő nővére, Anna Muzicsuk 7 ponttal zárt, kiérdemelte a legjobbnak járó 15 ezer fontot, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova lett a második, de a többiek is a díj mellé még Élő-pontokat gyűjtöttek.

Vajda Szidónia döntetlene az első fordulóban az exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen nagy szenzációt jelentett, kár, hogy a jó folytatással adós maradt. Sakkozóink teljesítményeit az Élő-pontok, a performance-pontszámok jól tükrözik.

24661171021_4d455d0e09_z

Vishy Anand nagy feladatra vállalkozott. A 46 esztendős ötszörös világbajnok nem szokott hozzá, hogy a „mezőnyben” sakkozzon. Sokat hibázott, de eszébe sem jutott, hogy szabadnapot vegyen ki, próbálta menteni a „menthetetlent”. Döbbenetes tíz partijának 2568-as performance-pontszáma, az elvesztett 21,9 Élő-pont. A vállalt kötelezettségének eleget tett, fantasztikus előadást is tartott. Nagy bajnok ő, nincs ideje a kesergésre, február 12-től már Zürichben versenyez, március 10-én kezdődik Moszkvában a világbajnok-jelölti verseny.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2787, 7) – David Anton Guijarro (spanyol, 2639, 7) 1 – 0

Sebastien Maze (francia, 2591, 7) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2785, 7) 0 – 1

Pentala Harikrishna (india, 2755, 7) – Li Chao (kínai, 2751, 7) döntetlen

Etienne Bacrot (francia, 2697, 7) – Sethuraman S. P. (indiai, 2639, 7) döntetlen

Yu Yangyi (kínai, 2747, 6,5) – Gawain Jones (angol, 2625, 6,5) 0 – 1

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2732, 6,5) – Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2642, 6,5) döntetlen

Nils Grandelius (svéd, svéd, 2635, 6,5) – Markus Ragger (osztrák, 2689, 6,5) döntetlen

Emil Szutovszkij (izraeli, 2647, 6,5) – Axel Bachmann (német, 2610, 6,5) 1 – 0

Babu Lalith (indiai, 2553, 6,5) – Rapport Richárd (magyar, 2721, 6) 0 – 1

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2727, 6) – Aryan Tari (norvég, 2556, 6) döntetlen

Pavel Tregubov (orosz, 2582, 6) – Laurent Fressinet (francia, 2700, 6) 0 – 1

Szergej Grigorjanc (orosz, 2580, 6) – Ni Hua (kínai, 2697, 6) döntetlen

Federico Perez Ponsa (argentin, 2577, 6) – David Howell (angol, 2685, 6) 1 – 0

Almási Zoltán (magyar, 2684, 6) – Gopal G. N. (indiai, 2525, 6) 1 – 0

Grigorij Oparin (orosz, 2565, 6) – Nigel Short (angol, 2684, 6) döntetlen

Marija Muzicsuk (ukrán, 2554, 6) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2666, 6) 0 – 1

Yuliya Shvayger (izraeli, 2381, 6) – Gata Kamsky (amerikai, 2665, 6) 0 – 1

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2660, 6) – Tan Zhongyi (kínai, 2504, 6) döntetlen

Fabien Libiszewski (lengyel, 2515, 6) – Surya Ganguly (indiai, 2660, 6) döntetlen

Anna Muzicsuk (ukrán, 2537, 6) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Emírségekbeli, 2627, 6) 1 – 0

Romain Edouard (francia, 2617, 6) – Moulthun Ly (ausztrál, 2474, 6) 1 – 0

Eylon Nakar (izraeli, 2479, 6) – Abhijeet Gupta (indiai, 2613, 6) 0 – 1

Luka Lenic (szlovén, 2611, 6) – Gledura Benjamin (magyar, 2515, 6) döntetlen

Erik Blomqvist (svéd, 2492, 5,5) – Viswanathan Anand (indiai, 2784, 5,5) 0 – 1


Fodor Tamás (magyar, 2500, 5,5) – Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2392, 5,5) 0 – 1

Csonka Balázs (magyar, 2415, 5) – Erdős Viktor (magyar, 2613, 5) döntetlen

Galyas Miklós (magyar, 2459, 5) – Tyimofej Galiszky (ukrán, 2379, 5) döntetlen

Pia Cramling (svéd, 2523, 4.5) – Gara Anita (magyar, 2339, 4,5) 1 – 0

Nagy Gábor (magyar, 2413, 4,5) – Lance Henderson De La Fuente (spanyol, 2270, 4,5) 0 – 1

Vajda Szidónia (magyar, 2359, 4) – Claus Seyfried (német, 2137, 4) 1 – 0

Gerben Weltkamp (holland, 2135, 4) – Papp Petra (magyar, 2308, 4)  0 – 1

 

A 14. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

 

H. R. Név FED Élő Pont  TB1  Élő+/-
1 2 GM Maxime Vachier-Lagrave FRA 2785 8,0 2838 6,8
2 1 GM Hikaru Nakamura USA 2787 8,0 2811 3,4
3 11 GM Etienne Bacrot FRA 2697 7,5 2786 10,3
4 25 GM Sethuraman S. P. IND 2639 7,5 2781 19,4
5 4 GM Pentala Harikrishna IND 2755 7,5 2773 3,5
6 28 GM Gawain Jones ENG 2625 7,5 2730 14,2
7 5 GM Li Chao CHN 2751 7,5 2721 -1,3
8 22 GM Emil Szutovszkij ISR 2647 7,5 2628 -0,9
9 14 GM Markus Ragger AUT 2689 7,0 2737 7,6
10 32 GM Abhijeet Gupta IND 2613 7,0 2716 15,0
35 GM Sebastien Maze FRA 2591 7,0 2716 16,9
12 7 GM Dmitrij Jakovenko RUS 2732 7,0 2711 -1,1
13 24 GM David Anton Guijarro ESP 2639 7,0 2706 10,7
14 18 GM Lazaro Bruzon Batista CUB 2666 7,0 2703 5,9
15 26 GM Nils Grandelius SWE 2635 7,0 2692 9,5
16 9 GM Rapport Richárd HUN 2721 7,0 2682 -3,6
17 47 GM Anna Muzicsuk UKR 2537 7,0 2677 17,5
18 23 GM Gujrathi Vidit Santosh IND 2642 7,0 2675 5,7
19 16 GM Almási Zoltán HUN 2684 7,0 2662 -1,9
20 30 GM Romain Edouard FRA 2617 7,0 2650 5,5
21 39 GM Federico Perez Ponsa ARG 2577 7,0 2628 8,0
22 10 GM Laurent Fessinet FRA 2700 7,0 2624 -7,7
23 19 GM Gata Kamsky USA 2665 7,0 2612 -5,3
24 33 GM Luka Lenic SLO 2611 6,5 2693 10,7
25 57 IM Gledura Benjamin HUN 2515 6,5 2691 24,2
26 43 IM Aryan Tari NOR 2556 6,5 2676 17,0
27 8 GM Radoslaw Wojtaszek POL 2727 6,5 2670 -6,2
28 6 GM Yu Yangyi CHN 2747 6,5 2657 -9,2
29 12 GM Ni Hua CHN 2697 6,5 2643 -6,0
30 45 GM Babu Lalith IND 2553 6,5 2641 12,8
31 56 GM Antoaneta Sztefanova BUL 2515 6,5 2637 17,0

Az első helyen holtversenyben végzett Maxime Vachier-Lagrave és Hikaru Nakamura párharcát rájátszás döntötte el. Először 2 partit játszottak 10-10 perc és lépésenként 5-5 másodperc bónusszal, két döntetlen született. Nem született döntés a villámpartikban sem (3-3 perc és 2-2 másodperc). A csata a „hirtelen halál” játszmában dőlt el, világosnak 4, sötétnek 3 perce volt 2-2 másodperc extra idővel, a sötéttel játszó Nakamura győzött, harmadszor vehette át a győztesnek járó trófeát és a 20 ezer fontos első díjat, Vachier-Lagrave 16 ezerrel vigasztalódott.

 

R. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Pont H. K Élő+/-
9 GM Rapport Richárd 2721 1 1 1 ½ ½ 1 0 ½ ½ 1 7,0 16 10 -3,60
16 GM Almási Zoltán 2684 1 1 ½ 1 0 1 0 1 ½ 1 7,0 19 10 -1,90
31 GM Erdős Viktor 2613 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ 5,5 86 10 -22,00
57 IM Gledura Benjamin 2515 1 1 ½ ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ 6,5 25 10 24,20
66 GM Fodor Tamás Jr. 2500 1 0 ½ ½ ½ 1 0 1 1 0 5,5 93 10 -11,50
78 IM Galyas Miklós 2459 1 0 ½ 1 0 1 ½ 1 0 ½ 5,5 96 10 -7,30
101 FM Csonka Balázs 2415 ½ 1 ½ 0 ½ 0 ½ 1 1 ½ 5,5 108 10 -5,80
102 IM Nagy Gábor 2413 1 ½ 0 0 1 0 1 1 0 0 4,5 161 10 -16,60
127 IM Vajda Szidónia 2359 ½ 0 1 0 ½ ½ 0 1 ½ 1 5,0 138 10 -10,00
135 IM Gara Anita 2339 0 1 0 1 0 1 ½ 1 0 0 4,5 150 10 1,20
146 WGM Papp Petra 2308 0 ½ 1 ½ ½ ½ ½ ½ 0 1 5,0 131 20 7,00

Verőci Zsuzsa