U16 csapat Olimpia, Poprád

2016. július 22-29.

DSCF2354

Az 5. fordulóban Moldova ellen kellett feledtetni az előző napi vereséget válogatottunknak, ami sikerült. Nagyon jól indult a mérkőzés, hiszen két győzelemmel kezdtünk. Marosi Levente villámgyőzelmet aratott ellenfelével szemben, aki egy normális állásban bástyát nézett el, míg Marjanovics Annamária sötéttel ért el győzelmet egységes jó partiban, ahol már a megnyitásban meglepte Cojocarit, és jó technikával értékesítette álláselőnyét a végjátékban. Ezután sajnos Havasi Gergő elvesztett egy kicsit hátrányosabb végjátékot, pedig úgy tűnt esetleg kitarthatja Macoveit, de a világos királyvándorlás döntő volt. Kozák Ádámra maradt az előnyünk növelése, hiszen sikerült időzavarban átverni ellenfelét a végjátékban, és pontos technikával nyerte meg a bástyavégjátékát, amivel 3-1 arányban vertük Moldovát.

DSCF2343

Második csapatunk a jóval előrébb rangsorolt Kazahsztán ellen ért el döntetlent. Rosszul indult a mérkőzés, hiszen Pribelszky Bence elvesztette játszmáját, pedig jól állt, de időzavarban nem találta a megfelelő folytatást. Ezután Görcsi Gábor döntetlenje következett, aki magabiztosan tartotta az egyensúlyt Makhnyov ellen, majd Bohus Ádám egyenlített, aki nagyon jól állt végig sötéttel, de győzelméhez kellett Turar hibája is, aki azonnali vesztőt húzott a kölcsönös időzavarban. Végül pedig Kovács Judit zárta a napot döntetlenjével, aki kiválóan játszva szerezte meg a fél pontot Suleymenov ellen Szláv védelemben.

DSCF2341

A keddi szünnap után szerdán duplafordulóval folytatódik a verseny, délelőtt első csapatunk a Fehéroroszok ellen játszik, míg a második számú válogatottunk a 3. kiemelt Örményországgal csatázik. A 6. forduló 10 órakor kezdődik, a játszmákat élőben is lehet követni a http://wyco2016chess.sk/en/ honlapon.

Válogatottaink eredményei:

5. forduló:

A.

21

  Moldova

Élő

6

  Magyarország 1

Élő

1 : 3

3.1

FM

Macovei, Andrei

2396

Havasi, Gergő

2372

1 – 0

3.2

Schitco, Ivan

2148

FM

Kozák, Ádám

2364

0 – 1

3.3

Cojocari, Dmitri

2051

WFM

Marjanovics, Annamária

2366

0 – 1

3.4

Martinovici, Ilie

2097

FM

Marosi, Levente

2316

0 – 1

A.

19

  Magyarország 2

Élő

8

  Kazahsztán

Élő

2 : 2

7.1

FM

Görcsi, Gábor

2263

FM

Makhnyov, Denis

2351

½ – ½

7.2

Bohus, Ádám

2200

Turar, Dastan

2266

1 – 0

7.3

Pribelszky, Bence

2162

FM

Agmanov, Zhandos

2310

0 – 1

7.4

Kovács, Judit

2114

FM

Suleymenov, Alisher

2259

½ – ½

Állás az 5. forduló után:

Hely.

Ssz.

Csapat

Játék

 

 

  – 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

Irán

5

4

1

0

9

16,0

58,0

2

2

Oroszország

5

4

1

0

9

15,5

59,5

3

6

Magyarország 1

5

4

0

1

8

13,0

63,5

4

15

Kína 1

5

4

0

1

8

13,0

57,5

5

12

Fehéroroszország

5

3

2

0

8

13,0

52,5

6

10

Szerbia

5

3

2

0

8

13,0

50,5

7

18

Izrael Rehovot Chess School

5

3

1

1

7

14,0

44,0

8

3

Örményország

5

3

1

1

7

13,5

65,0

9

14

Ausztria

5

3

1

1

7

13,0

56,0

10

7

India

5

3

1

1

7

12,0

61,0

11

19

Magyarország 2

5

3

1

1

7

12,0

51,0

12

27

Törökország

5

3

0

2

6

13,0

48,5

13

21

Moldova

5

3

0

2

6

12,5

52,0

14

22

Bulgária

5

3

0

2

6

12,5

44,5

15

24

Szlovénia

5

2

2

1

6

12,5

43,0

16

13

Szlovákia 1

5

2

2

1

6

12,0

44,0

17

8

Kazahsztán

5

2

2

1

6

11,5

56,5

18

4

Azerbajdzsán

5

2

2

1

6

11,0

58,0

19

9

Görögország

5

3

0

2

6

10,5

64,0

20

5

Németország 1

5

2

2

1

6

10,5

61,5

21

11

Románia

5

2

2

1

6

10,5

53,5

22

25

Németország 2

5

2

2

1

6

10,5

50,0

23

29

Ausztrália

5

3

0

2

6

10,5

49,5

24

20

Csehország

5

2

2

1

6

10,5

48,5

25

28

Szlovákia 2

5

3

0

2

6

10,0

49,0

26

16

Dánia

5

2

1

2

5

12,0

45,0

27

23

Ukrajna

5

2

1

2

5

11,0

51,5

28

31

Lengyelország 1

5

2

1

2

5

11,0

50,5

29

33

Szingapúr

5

2

1

2

5

10,0

51,0

30

17

Horvátország

5

1

3

1

5

10,0

50,5

31

36

Finnország

5

2

1

2

5

10,0

50,5

32

39

Belgium

5

2

1

2

5

9,0

59,0

33

26

Kanada

5

1

3

1

5

8,5

55,5

34

34

Lettország

5

2

0

3

4

11,5

47,5

35

32

Izland

5

2

0

3

4

11,0

42,0

36

30

Németország 3

5

2

0

3

4

10,0

51,5

37

50

Kína 2

5

2

0

3

4

9,0

37,0

38

49

Dél-Afrika 2

5

2

0

3

4

8,5

47,5

39

35

Svájc

5

2

0

3

4

8,0

53,0

40

53

Lengyelország 2 – Warmia – Mazury

5

2

0

3

4

7,5

39,5

41

43

Szlovákia LSS A

5

2

0

3

4

6,0

49,0

42

37

Japán

5

1

1

3

3

8,0

55,5

43

48

Hong Kong

5

1

1

3

3

7,5

42,0

44

42

Dél-Afrika 1

5

1

1

3

3

7,0

50,0

45

52

Macau

5

1

1

3

3

7,0

42,0

46

51

Szlovákia LSS B

5

1

1

3

3

7,0

38,0

47

45

Szlovákia KSZ

5

1

1

3

3

5,5

49,0

48

54

Dél-Afrika 3

5

1

1

3

3

4,5

41,0

49

38

Skócia

5

1

0

4

2

8,0

44,5

50

41

Írország

5

1

0

4

2

6,5

51,5

51

47

Szlovákia PSZ

5

1

0

4

2

5,5

45,0

52

44

Szlovákia BSZ

5

0

1

4

1

5,5

40,0

53

46

Szlovákia RSA BB Detva

5

0

1

4

1

5,0

39,0

54

40

Ciprus

5

0

0

5

0

4,0

41,0

Varga Péter