Nagyszerű magyar siker született a Reykjavíkban megrendezett 20. sakkcsapat Európa-bajnokságon. A rajtlistán az Élő-pontszámok lapján hetedikként rangsorolt férficsapatunk bronzérmesként zárta a 9 fordulós, svájci rendszerű viadalt. A befejező játéknapon együttesünk négy döntetlennel 2-2-vel zárta az éllovas, veretlen orosz négyes elleni rangadót. A kontinensviadal kettős orosz sikerrel ért véget, a férfiaknál a jól hajrázó örmények az ezüstérmesek. A női csapatok versenyében a címvédő ukránok lettek a másodikak, grúzok a bronzérmesek. Válogatottunk a hetedik helyen végzett. Rapport Richárd, Almási Zoltán, Balogh Csaba és Papp Petra tábladíjas lett!

DSCN1322

Izland fővárosában a megszokott időbeosztástól eltérően négy órával korábban kezdődött a 20. csapat Európa-bajnokság utolsó fordulója. A befejező játéknapon férficsapatunk a 2 pontos előnnyel vezető orosz együttessel mérkőzött meg. Az ötszörös olimpia bajnok Peter Svidler vezette gárdának a 2-2-es végeredmény már a végső győzelmet jelentette, míg válogatottunk szakvezetésének, Polgár Judittal az élen döntenie kellett, hogy mekkora kockázatot vállal négyesünk. A rangadón mindkét csapat nagymesterei az óvatosság jegyében sakkoztak, sorban születtek a döntetlenek. A taktika bevált, a csapat Európa-bajnokságok történetében válogatottunk négy ezüstérem mellett a hatodik bronzérmet szerezte meg, Polgár Judit csapatkapitányként remekül debütált.

IMG_2304

A harmadik helyen végzett csapatunk motorja Rapport Richárd volt. Az Eb-t megelőző sajtótájékoztatón erőtől duzzadóan nyilatkozta, hogy csúcsformában érzi magát. A nagy lejtmenetét követően a legjelentősebb honlapok szakírói nem éppen megnyitásairól lelkendeznek, de a középjátékban látott kreatív játéka méltán érdemel elismerést. Ricsi legjobb lett a második táblán, az osztrák csapatbajnokságon és Reykjavíkban novemberben +22,2 pontot szerzett, 13 helyezést javítva a 33. a virtuális világranglistán.

Nehéz az éltáblások élete. Lékó Péter valamennyi fordulóban játszott, – 1-gyel zárt. Javítania kellene a sötéttel előkészített repertoárját, gondjai voltak, nagyot küzdött a fél pontok megszerzéséért.

A hajrában Almási Zoltán remekelt, a sorozatban sikerrel játszott sötét partikkal válogatottunk kulcsembere lett. Berkes Ferenc és Balogh Csaba eredményükkel a nagy siker elérésében fontos szerepük volt.

Polgár Judit kapitányként bronzéremmel debütált. A korábbi világversenyeken a csapat tagjaival együtt játszott, jól ismerte a gondjára bízott nagymestereket. A kihívást vállalta, a tavalyi olimpiai ezüstérem után szakmailag a reykjavíki bronzérem kitűnő eredmény, a jóval kiegyensúlyozottabb mezőnyben válogatottunk fordulóról-fordulóra nehéz ellenfelekkel küzdött meg.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
Magyarország (12, 154,5, 20,5) – Oroszország (14, 170,5, 20,5) 2 – 2
Lékó Péter (2708) – Peter Szvidler (2745) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)
Alekszandr Griscsuk (2750) – Rapport Richárd (2693) döntetlen (Szicíliai védelem, 25)
Almási Zoltán (2689) – Jevgenyij Tomasevszkij (2743) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)
Jan Nepomnjacsij (2705) – Balogh Csaba (2645) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 24)

Hollandia (11, 126,5, 19) – Franciaország (11, 165,5, 18,5) 1,5 – 2,5
Anish Giri (2778) – Maxime Vachier-Lagrave (2765) döntetlen
Erwin L’Ami (2623) – Laurent Fressinet (2712) döntetlen
Loek van Wely (2632) – Etienne Bacrot (2686) döntetlen
Szergej Tivjakov (2608) – Vladiszlav Tkacsijev (2658) 0 – 1

Örményország (11, 150, 19,5) – Grúzia (11, 149, 19,5) 3 – 1
Németország (11, 130, 17,5) – Azerbajdzsán (10, 140, 18,5) 2 – 2
Moldávia (10, 124,5, 18) – Ukrajna (10, 146, 17,5) 1,5 – 2,5
Spanyolország (9, 136,5, 17,5) – Lettország (9, 110,5, 18) 3,5 – 0,5
Szerbia (9, 136,5, 17) – Csehország (9, 124, 18,5) 1,5 – 2,5

A 20. csapat Európa-bajnokság végeredménye:

 

H. R. Csapat J.   +    =    –   TB1   TB2   TB3 
1 1 Oroszország 9 6 3 0 15 224,5 22,5
2 6 Örményország 9 5 3 1 13 218,5 22,5
3 7 Magyarország 9 5 3 1 13 217,0 22,5
4 4 Franciaország 9 5 3 1 13 211,5 21,0
5 2 Ukrajna 9 6 0 3 12 188,0 20,0
6 10 Németország 9 5 2 2 12 166,0 19,5
7 3 Azerbajdzsán 9 4 3 2 11 182,5 20,5
8 14 Spanyolország 9 5 1 3 11 180,5 21,0
9 17 Grúzia 9 4 3 2 11 178,5 20,5
10 12 Csehország 9 4 3 2 11 162,0 21,0
11 9 Hollandia 9 5 1 3 11 160,5 20,5
12 25 Moldávia 9 4 2 3 10 165,0 19,5
13 8 Lengyelország 9 4 2 3 10 165,0 18,5
14 23 Olaszország 9 4 2 3 10 160,5 19,0

(36 csapat)

Oroszország

 

T. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pont J. Átlag Perf. Élő+/-
1 Peter Szvidler 2745 ½ 1 ½ 1 ½ ½ ½ ½ 5,0 8 2708 2803 6,1
2 Alekszandr Griscsuk 2750 ½ ½ ½ 1 0 ½ 3,0 6 2709 2709 -3,4
3 Jevgenyij Tomasevszkij 2743 1 ½ ½ ½ 1 ½ ½ 4,5 7 2653 2755 1,4
4 Jan Nepomnjacsij 2705 ½ ½ 1 1 ½ 0 1 ½ 5,0 8 2634 2729 2,4
5 Dmitrij Jakovenko 2735 1 1 ½ ½ 1 ½ ½ 5,0 7 2598 2756 2,2

Örményország

 

T. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pont J. Átlag Perf. Élő+/-
1 Levon Aronjan 2781 1 0 1 0 1 ½ 1 ½ 1 6,0 9 2710 2835 6,7
2 Gabriel Szargiszjan 2689 1 ½ ½ 1 ½ ½ 1 ½ 5,5 8 2667 2808 12,5
3 Szergej Movszeszjan 2666 1 ½ 0 0 1 0 1 3,5 7 2593 2593 -7,0
4 Hrant Melkumjan 2632 1 ½ 1 1 ½ 1 ½ ½ ½ 6,5 9 2604 2770 16,7
5 Karen Grigorjan 2616 0 ½ ½ 1,0 3 2566 2441 -7,1

 

Magyarország

 

T. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pont J. Átlag Perf. Élő+/-
1 Lékó Péter 2708 0 1 ½ ½ ½ 0 ½ ½ ½ 4,0 9 2720 2677 -3,5
2 Rapport Richárd 2693 1 1 1 ½ 0 ½ 1 1 ½ 6,5 9 2662 2828 16,4
3 Almási Zoltán 2689 ½ 1 0 ½ 1 1 1 ½ 5,5 8 2617 2758 7,7
4 Berkes Ferenc 2648 ½ 1 ½ 0 1 3,0 5 2596 2668 1,6
5 Balogh Csaba 2645 1 ½ ½ 1 ½ 3,5 5 2582 2731 5,9

 

A női kontinensviadalon a három szupercsapat uralta a mezőnyt. Az orosz válogatott rajt-cél győzelmet aratott, legfőbb riválisaival szemben 3 meccspontot gyűjtött, míg a címvédő ukránok kikaptak a grúzoktól, döntetlennel ért véget az ukrán-orosz rangadó. A rajtlistát vezető, végül bronzérmes grúz együttes szerényebb teljesítményét jól jellemzi, hogy négyen is Élő-pontokat vesztettek, míg az ukránoknál mindenki túlteljesítette az elvárást. A háromszoros olimpiai bajnok, immár négyszeres kontinensbajnok orosz csapat legjobbjaként a 17 éves Alekszandra Gorjacskinát ünnepelhették.

DSCN1325

Válogatottunk szép győzelemmel zárta a viadalt. Sajnálhatjuk a kihagyott esélyeket, a hajrában a nem éppen kedvező párosítást. A tavalyi sakkolimpián 45. helyezéssel oly nagy csalódást okozó együttesünkben gyermekét váró Hoang Thanh Trang nem játszhatott. Szakmailag elkésettnek érzem az új kapitány kinevezését, oly kevés idő állt ezüstérmes olimpikonunk, Ruck Róbert és segítője, Papp Gábor rendelkezésére, hogy a kritikus változatokat górcső alá vegyék, a legnagyobb riválisokkal szemben lélektanilag is felkészítsék sakkozónőinket. Bízom benne. hogy a jövő évi olimpián Tranggal megerősödött csapat még jobb helyezést tud elérni.

Papp Petra dinamikus, támadásra törő sakkjával a legjobb pontszerzője volt a csapatnak, tábladíjas lett! Vajda Szidónia az éltáblán nagyot küzdött, partijaiban több pont volt. A többiek nem tudták hozni az elvárást, időzavaraikban sokat hibáztak.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
Magyarország (9, 131, 16) – Lettország (8, 114,5, 18) 3 – 1
Mádl Ildikó (2343) – Dana Reiznice-Ozola (2209) döntetlen (Modern védelem, 33)
Laura Rogule (2277) – Rudolf Anna (2341) döntetlen (Katalán megnyitás, 41)
Papp Petra (2303) – Ilze Berzina (2207) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 32)
Katrina Skinke (2222) – Gara Tícia (2353) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 41)

Oroszország (15, 207,5, 23) – Németország (11, 140,5, 19,5) 3 – 1
Grúzia (13, 156, 18,5) – Ausztria (10, 110, 16) 2 – 2
Ukrajna (13, 219,5, 24) – Hollandia (9, 127,5, 19,5) 3,5 – 0,5
Olaszország (10, 116, 18) – Lengyelország (10, 155,5, 18,5) 2 – 2
Szerbia (9, 139, 18,5) – Franciaország (9, 134,5, 17,5) 0,5 – 3,5Görögország (9, 112, 17,5) – Spanyolország (9, 113,5, 18) 2 – 2

A csapat Európa-bajnokság végeredménye:

 

H. R. Csapat J.   +    =    –   TB1   TB2   TB3 
1 2 Oroszország 9 8 1 0 17 268,5 26,0
2 3 Ukrajna 9 7 1 1 15 281,5 27,5
3 1 Grúzia 9 6 2 1 14 196,5 20,5
4 4 Lengyelország 9 5 1 3 11 194,0 20,5
5 5 Franciaország 9 5 1 3 11 185,5 21,0
6 7 Németország 9 5 1 3 11 169,5 20,5
7 9 Magyarország 9 5 1 3 11 162,0 19,0
8 15 Olaszország 9 5 1 3 11 152,0 20,0
9 19 Ausztria 9 5 1 3 11 147,0 18,0
10 8 Románia 9 4 2 3 10 153,0 18,0
11 6 Örményország 9 4 2 3 10 149,5 19,0
12 11 Spanyolország 9 4 2 3 10 145,5 20,0

 

(30 csapat)

Oroszország

 

T. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pont J. Átlag Perf. Élő+/-
1 Alekszandra Kosztenjuk 2534 1 1 ½ 1 0 ½ 1 ½ 5,5 8 2463 2604 7,5
2 Katyerina Lahno 2523 ½ 1 1 1 ½ 1 ½ ½ ½ 6,5 9 2403 2569 5,8
3 Valentyina Gunyina 2516 1 1 0 1 1 0 1 0 5,0 8 2356 2451 -6,3
4 Alekszandra Gorjacskina 2478 ½ 1 1 ½ 1 1 1 1 7,0 8 2332 2668 14,8
5 Anasztaszia Bodnaruk 2459 1 0 1 2,0 3 2248 2373 -3,0

Ukrajna

 

T. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pont J. Átlag Perf. Élő+/-
1 Marija Muzicsuk 2542 1 1 ½ ½ 1 1 1 1 7,0 8 2436 2772 19,0
2 Anna Muzicsuk 2534 ½ ½ 1 1 0 1 1 ½ 5,5 9 2396 2537 1,2
3 Natalija Zsukova 2480 ½ 1 0 1 ½ 1 1 1 6,0 8 2363 2556 7,9
4 Anna Usenyina 2438 1 1 1 1 0 1 1 6,0 7 2284 2593 11,7
5 Inna Gaponenko 2401 1 0 1 1 3,0 4 2234 2427 2,2

Grúzia

 

T. Név Rtg 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pont J. Átlag Perf. Élő+/-
1 Nana Dzagnidze 2566 1 1 0 ½ 1 ½ 0 4,0 7 2431 2481 -7,0
2 Bela Hotenashvili 2512 0 ½ 0 1 ½ 1 ½ 3,5 7 2405 2405 -9,9
3 Lela Dzsavahisvili 2479 1 ½ 1 1 0 1 1 5,5 7 2329 2559 6,7
4 Nino Bacsiasvili 2509 ½ 1 1 0 0 1 1 ½ ½ 5,5 9 2323 2403 -10,8
5 Meri Arabidze 2408 1 0 ½ ½ 0 0 2,0 6 2297 2172 -18,5

Magyarország

 

T. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pont J. Átlag Perf. Élő+/-
1 Vajda Szidónia 2358 0 ½ 1 ½ ½ ½ ½ 0 3,5 8 2424 2381 2,2
2 Mádl Ildikó 2343 1 ½ 0 ½ ½ 0 ½ 3,0 7 2333 2283 -6,0
3 Rudolf Anna 2341 ½ ½ 0 ½ ½ ½ ½ 3,0 7 2346 2296 -9,4
4 Papp Petra 2303 1 ½ ½ 1 1 0 1 1 6,0 8 2271 2464 33,2
5 Gara Tícia 2353 ½ 1 ½ ½ 0 1 3,5 6 2217 2281 -8,2

Verőci Zsuzsa