A hajrát megkezdve két játékosunk is vereséggel kezdett, akik az élmezőnyben tartózkodnak. Gaál Zsóka és Juhász Judit is elvesztette játszmáját, habár mindketten jól álltak. Csíki Endre sötéttel nyert jó játékkal, míg Szadai Dávid is begyűjtötte a kötelező győzelmet a 9. fordulóban.

Zsóka hosszú küzdelemben simán túljátszotta az orosz Cherepanovát világossal, de a fontos pillanatokban nem a legjobbat lépte, ezért mindig hagyott menekülési útvonalat sötétnek, aki az utolsó hibát kihasználva nyert. Bosszantó vereség, mivel világossal egy megnyert állást engedett kicsúszni Zsóka a kezéből, így “visszacsúszott” a 6. helyre. Tovább kell lépni ezen a balszerencsés partin, és az utolsó két fordulóra kell koncentrálni, mivel két győzelemmel még érmes helyen zárhat ifjú Európa-bajnokunk. Juhász Judit is kiválóan játszva tartotta állását az iráni Asadi ellen, hiszen sötéttel szépen reagált világos agresszív játékára, és dinamikus szerkezetben tartotta az egyensúlyt, de egy végzetes hiba (ami úgy tűnt jó lépés lesz), a sötét király vesztét okozta. Nagyon izgalmas játszma volt, amelyben a kritikus pillanatban cserélni kellett volna a figurákat, így sikerült volna a támadó tisztek haderejét megszüntetni, és elérni a döntetlent. Judit a 15. helyről várja a folytatást, és két győzelemmel akár az első hatban is végezhet. Nem szabad búslakodni, az utolsó két játszma döntő fontosságú lesz. Csíki Endre sötéttel ismét felvette a góllövő cipőjét, hosszú küzdelemben nyert a moldáviai Keller ellen. Endre két döntetlen ajánlatot utasított vissza, és jó technikával értékesítette két gyalogelőnyös ellenkező színű futós végjátékát, amely játszmában kiválóan áldozott egy minőséget a középjáték elején. Folytatni kell a győzelmek sorozatát neki is, világossal jó lenne nyerni a román Coca ellen. Szadai Dávid is nyert a 8 éves fiúk mezőnyében, így már csak egy győzelem hiányzik az ötven százalék eléréséhez, ami reális célkitűzés lenne az első világversenyén.

Most már felgyorsulnak az események, hiszen az utolsó két forduló kezdési időpontja nagyon közel van egymáshoz, és felborul az eddig alkalmazott napirend az utolsó forduló 10 órai kezdésének köszönhetően. Ezért kell most minden tartalékot elővarázsolni a magyar játékosok energiaraktáraiból, hogy az utolsó két játéknapon a legjobb formában versenyezhessenek, és minél előrébb végezzenek korcsoportjaikban.

A 10. forduló magyar idő szerint 13 órakor kezdődik, az utolsó napon pedig 8 órakor indulnak az órák. 48 játszmát élőben is lehet követni a http://www.e2e4.ge/ honlapon.

A magyar játékosok eredményei:

Ssz.

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

Hely.

Csoport

31

 

Csíki Endre

2051

1

½

0

1

0

1

0

½

1

5,0

58

Open U12

69

 

Szadai Dávid

1164

0

1

0

0

½

½

1

0

1

4,0

96

Open U08

10

 

Juhász Judit

1896

1

0

0

1

1

1

1

1

0

6,0

15

Lányok U12

3

WCM

Gaál Zsóka

1763

1

½

1

1

1

1

1

0

0

6,5

6

Lányok U10

A 10. forduló párosítása:

A.

Ssz.

 

Név

Élő

P.

Er.

P.

 

Név

Élő

Ssz.

26

31

HUN

Csíki Endre

2051

5

 

5

ROU

Coca Cristi-Iulian

1874

62

49

130

JPN

Tatsumi Kai

0

4

 

4

HUN

Szadai Dávid

1164

69

7

10

HUN

Juhász Judit

1896

6

 

6

MGL

Mungunzul Bat-Erdene

1713

32

5

44

IND

Wankhade Sanskruti

1344

 

HUN

Gaál Zsóka

1763

3

Varga Péter csapatvezető