Szerda este Magyarországra érkezett Kirszan Iljumzsinov. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke a látogatás alkalmával a Magyar Sakkszövetségben találkozott Polgár Judittal, dr. Font Gusztávval, Magyarország FIDE delegáltjával, Mészáros Attila főtitkárral, valamint Szurmai-Palotai Piroska kommunikációs vezetővel.

DSCN0731 DSCN0741Az informális találkozó alkalmával a FIDE elnök megtekintette a Magyar Sakkszövetség székházát, majd kihívta egy sakkpartira Polgár Juditot.

A FIDE elnök külön gratulált a decemberi, U16-as győri Ifjúsági Sakkolimpia megrendezéséhez. A szervezést nagyon magas színvonalúnak értékelte. Úgy fogalmazott: „Ez volt az egyik legmagasabb színvonalon megrendezett ifjúsági Sakkolimpia. A résztvevők sok figyelmességet, jó szállásokat kaptak, a játéktér és a bírók elhelyezése is kitűnő volt.” Az elnök ezúttal is köszönetet mondott a szervezőknek és a támogatóknak egyaránt.

A látogatás alatt Iljumzsinov kiemelte: Magyarország nagy sakk hagyományokkal rendelkező ország, ahol szeretik a sakkot és ahol olyan legendás játékosok vannak, mint például a Polgár nővérek. Az elnök úgy látja, Magyarország képes megrendezni nagyobb versenyeket is, mint például a Világkupa vagy a felnőtt Sakkolimpia, s egyben biztatta a magyar szövetség képviselőit további versenyek megrendezésére.

A FIDE elnöke kiemelkedően értékesnek és fontosnak tartja Polgár Judit iskolai sakkozásért folytatott tevékenységét. Véleménye szerint Judit programja a világon egyedülálló, olyan értékes oktatási anyag, amit sok ország szeretne átvenni és alkalmazni. „A nemzetközi szövetség életében is fontos szerepet játszik a „Sakk az Iskolában” program. Hazámban, a Kalmük Köztársaságban a gyerekek száz százaléka tud sakkozni. Ez örömmel és büszkeséggel tölt el” – mondta.

Iljumzsinov volt politikusként tudja, hogy milyen fontos döntéseket kell meghoznia a vezetőknek. „A sakk segít megtanítani, hogy először gondolkodunk és utána cselekszünk. Ez nagyon fontos lenne a politikai életben is” – jelentette ki, majd így folytatta: „Amikor átvettem a FIDE vezetését három hivatalos FIDE esemény szerepelt a naptárban. Most megszámlálhatatlan… Akkoriban hatszáz millióan tudtak sakkozni. Én azt mondom, tudjon egy milliárd ember sakkozni.
Ez a mottóm is: egy milliárd sakkozó – egy milliárd okos ember”.