Az iskola második tábora november közepén került megrendezésre.

A 30 fős tanulói összlétszámból  csak négyen hiányoztak verseny vagy betegség miatt. A felvételik lezárása után két csoportot is átneveztünk. A középső csoportba felvételre került négy hölgy, az U10 és az U12 korosztály országos érmesei, így a csoport jogosan kapta meg az eredetileg tervezett Vezér nevet. A legfiatalabbak is előre léptek egyet, a Bástya csoport tagjai lettek. A 30 felvett fiatalból 8 képviseli a szebbik nemet, ez egy jó arány az ifjúsági mezőnyt nézve.

A Király csoport meghívott előadói Medvegy Zoltán és Lukács Péter nagymesterek voltak. Lukács nagymester a Spanyol megnyitás egy középjáték típusát mutatta be alaposabban. Medvegy Zoltán előadásának egyik témája a Benkő csel középjátéka volt, de a többi meghívott oktatóhoz hasonlóan, a sakk többi területei is terítékre kerültek mindkét napon. A gyerekek  mutattak saját játszmákat, megnézték a két nappal korábban játszott Meier Georg-Medvegy Zoltán partit. A következő nap alaposan kielemeztek – a Dvoreckij könyv és az adatbázisokban található nagymester játszmák alapján – egy elemzés közben felbukkant érdekes végjátékot.

A Vezér és Bástya csoportokkal Horváth József dolgozott, egy délután Fehér Gyula is besegített.A gyerekek aktívan figyeltek, bírták a napi 7 óra sakkozást, a fegyelemmel sem volt probléma. Még csak az első összejövetelünk volt, de már új barátságok alakulnak, a fiatalok kezdenek közösségként viselkedni.A későbbi edzéseken hangsúlyos szerepet kell kapjanak az alábbi témák: a végjátékok és általános sakk ismeretek, önálló munkára való képesség fejlesztése. Fehér Gyula előadásának témái között szerepelt a feladványok világa és az ellenfél korlátozása a sakktáblán.Horváth József edzésein a sakk minden területe szóba került. Megnyitások, elemzett játszmák, végjátékok, chessbase program kezelése, általános sakk műveltség, sakktörténet, információ szerzés a netről, közös villám partik a chess.com oldalon, kombinációk fejtése, sakk témájú videók nézése, a Carlsen-Anand párosmérkőzés követése élőben. A nagymesterről eddig is tudtam, hogy óriási szakmai tudással és még nagyobb munkabírással rendelkezik, de az engem is meglepett, hogy mennyire profi módon tudja lekötni a gyerekek figyelmét. Aki már tartott ilyen intenzív edzéseket az pontosan tudja, hogy mekkora feladat is 21 óra edzést tartani 3 nap alatt majd a kisebbeknek 14 órát két nap alatt. Még egy kiemelten fontos dolog, hogy nem csak tanít, megmutatja, hogy önállóan hogyan lehet megoldani a felmerülő problémákat, feladatokat a sakktáblán.

Egy régi hagyományt, az esti programok felelevenítését is elindítottuk novemberben. Kicsit döcögve láttunk neki; két esemény is késő délutánra került az este helyett. A villámtornát Horváth József és Juhász Ármin nyerte. A csoportok legjobbjai Kozák Ádám, Pribelszky Bence és Juhász Ágoston. Kozák Ádám élménybeszámolót tartott a Batumi EB-ról, majd a harmadik délután Horváth József segítségével közösen bepillantottunk a VB döntő addig játszott játszmáiba.

Elindult az MGKSI weboldala, az iskola tagjai röviden már bemutatkoznak az oldalon. Decembertől folyamatosan kerülnek fel sakkos anyagok és egyéb írások is. A következő MGKSI tábor a december elsején kezdődő héten közösen lesz az U16 olimpiára készülő magyar csapatokkal. https://chess.hu/mgksi/

Vidéki Sándor

MGKSI Igazgató

DSCN0491_ DSCN0497_ DSCN0499_ DSCN0506_ DSCN0484_