Sajnos a mai harmadik forduló nem sikerült mindenkinek túl jól, 3 pontot szereztünk csak.

 

8 éves csoport:

Gaál Zsóka – Wojdak Jan 0: 0-1

Zsóka nagyon ügyesen játszott, a nyitásban és középjátékban teljesen túljátszotta az ellenfelét, 3 óra után sajnos tiszta előnyős állásban nem lépte meg a könnyen nyerő lépéseket, majd az ütésváltásokban eltévedt, és egyenlő állásban tisztet nézett el, így vesztett. Szerintem 7 éves lánytól sokáig nagyon jó parti volt, sajnos a 4. órára elfáradt már. Zsóka így is még az első helyen áll a lányok versenyében!

 

Nechita Bogdan 0 – Bodo Boglárka: 1-0

Bogi az e4 -e5 Négyeshuszár játékból szépen jött ki sötéttel, majd sokkal jobban is állt, sajnos később figyelmetlenség miatt nem védi ki jól az ellenfél királyszárnyi támadását, és sajnos 2 óra alatt veszített.

 

10 éves csoport : 

Persányi Barnabás – Plugaru Rares 1619 : 1-0

Barnabás az Angol megnyitást választotta, amelyben sokáig tartott a pozíciós harc kölcsönös esélyekkel, végül a középjátékban az ellenfél királya a centrumba került, ifjú reménységünk minőség előnyt szerzett, amit biztosan értékesített, és 3 pontja van!

 

Ciccoli Theo 1878 – Rónai Ákos 1702 : 1-0

Fájó vereség, Ákos végig aktívan jól játszott, a végén kijött egy elméleti döntetlen végjáték bástya 3 gyalog a bástya 2 gyalog ellen egy oldalon, ami remire  jó, de sajnos Ákos elvesztette.

 

Sebesta Jan 1401 – Demeter Dorina 1467 : 0-1

Dorina Szicíliai Paulsen szerkezetet rakott ki, amelyben az ellenfél elég passzívan c3-al játszott, így ifjú hölgyversenyzőnknek sikerült erős gyalogcentrumot kiépítenie, amit

királyszárnyi támadással fejezett be, és gyorsan nyert.

 

12 éves csoport:

Vanczák Tamás 1839 – Morozli Grigorijs 1713 : 1-0

Tamás biztosan nyert a Skandináv védelmű játszmában, ellentétes oldalú sáncolásnál betört a h vonalon és 25 lépésben biztosan nyert. Tamás nagyon biztatóan játszik, és ő a másik hibátlan játékosunk, aki 3 ponttal áll az élen.

 

Nehyba Martin 1695 – Gömböcz Zsófia 1633 : 1-0

Zsófi jól tartotta magát az Orosz védelemben, középjátékban ellentétes színű futós játékban esélyes állásban sajnos pontatlant lépett, így a világos d szabadgyalogja döntő erős lett, ami végzetesnek bizonyult.

 

U8 :      Gaál Zsóka lányok között első 3/2

Bodó Boglárka lányok között hatodik 3/1

U10 :   Persányi Barnabás második 3/3

Rónai Ákos nyolcadik 3/2

Demeter Dorina lányok között második 3/1,5

U12 :  Vanczák Tamás harmadik 3/3

Gömböcz Zsófia lányok között ötödik 3/1 ponttal

 

 

Kosztolanczi Gyula