A lengyelországi Karpaczban izgalmas utolsó forduló dönt az U18-as csapat Európa-bajnokságon. A hatodik játéknapon első számú válogatottunk szenzációs győzelmet aratott, 3,5-0,5-re nyert a címvédő törökökkel szemben. Gledura Benjamin és Kántor Gergely is sötéttel aratott gyors győzelmet, Korpa Bence érvényesítette gyalogelőnyét, Csonka Balázs remizett. „B” csapatunk 2-2-öt ért el a grúz Chess Club Nona együttessel szemben. Juhász Ármin és Péczely Sebastian Zsombor győzött, Antal Tibor Kende és Kaczúr Flórián kikapott. A forduló meglepetéseként a cseh négyes nyert az éllovas németek ellen, átvette a vezetést. Gleduráék utolsó meccsükön a lengyelek második csapatával szemben éremért játszanak, kedvező eredmények esetén még „B” együttesünk is dobogós lehet a németek legyőzésével! A leány csapatok versenyében a magyar duó 1,5-0,5-ös vereséget szenvedett az aranyéremért küzdő észtektől, Terbe Julianna remizett, Gál Hanna Krisztina vesztett.

IMG_1201-1024x682

Nem is kezdődhetett volna szebben első számú válogatottunknak a címvédő törökök elleni mérkőzése, mint az éltáblán Gledura Benjamin sötéttel elért villámgyőzelmével. Mindössze 22 lépés után már fogadhatta a csapattársak gratulációit. Vahap Sanal vezérével nagy kalandra vállalkozott, a megérdemelt büntetés nem maradhatott el, az elfogás elől bűnbánóan próbált menekülni, de döntő anyagi hátrányba került.

Benjamin nyerése után Csonka Balázs világossal remizett, de Kántor Gergely partijában már érett a második, a két meccspontot jelentő győzelem, Cemil Can Ali Marandi világossal csak 27 lépésig húzta. A „gólarányt” tovább javította Korpa Bence, biztos kézzel érvényesítette gyalogelőnyét, a remek 3,5-0,5-ös győzelemmel.

„B” csapatunk nehéz küzdelemben 2-2-öt játszott a grúz Chess Club Nona együttesével szemben. Péczely Sebastina Zsombor korai nyerése vezetéshez juttatta négyesünket, a többi három partiban azonban nagy csata dúlt, az időzavar is főszerephez jutott.

Antal Tibor Kende hátrányos állásából a küzdelmes partiban már közel egyenlő esélyeket ért el, amikor a játszmát a kapkodásban másodszor is elvesztette. Kaczúr Flórián nem éppen sikeres nyitás után minőségáldozatra szánta el magát, ellenértéket kapott, de a folytatást elvétette, anyagi előnyét ellenfele érvényesítette.

Egyenlő esélyű bástyavégjátékban érvényesült Juhász Ármin nagyobb játékereje. Péczely Sebastian negyedik győzelmét aratta, hat partijából eddig 5 pontot gyűjtött!

Megszületett a kontinensviadal eddigi legnagyobb meglepetése, a rajtlistán csak hatodik cseh négyes vereséget mért az éllovas német csapatra, és átvette a vezetést.

Izgalmas utolsó forduló elé nézünk, kedvező Gleduráék párosítása, a lengyelek második csapatát az éremért le kell győzni! Kedvező eredmények esetén „B” együttesünk is dobogós lehet! Holtverseny esetén a Berger-Sonneborn pontszámítás dönt: az ellenfelek meccspontjai szorozva az ellenük elért táblaponttal – a leggyengébb ellenfél nem számít.

A 6. forduló eredményei:

Németország (8, 14,5) – Csehország (7, 12) 1,5 – 2,5

Észtország (5, 10) – Izrael (7, 11,5) 2 – 2

Törökország (6, 11,5) – Magyarország 1 (6, 10,5) 0,5 – 3,5

Vahap Sanal (2496) – Gledura Benjamin (2500) 0 – 1

Csonka Balázs ( 2431) – Muhammed Batuhan Dastan (2441) döntetlen

Cemil Can Ali Marandi (2431) – Kántor Gergely (2414) 0 – 1

Korpa Bence (2435) – Volkan Sevgi (2303) 1 – 0

Chess Club Nona (4, 10) – Magyarország 2 (6, 11) 2 – 2

Giorgi Sibasvili (2422) – Antal Tibor Kende (2363) 1 – 0

Kaczúr Flórián (2335) – Noe Tutisani (2300) 0 – 1

Luka Licseli (2056) – Juhász Ármin (2314) 0 – 1

Péczely Sebastian Zsombor (2200) – Irakli Ahylediani (2096) 1 – 0

Anglia (4, 8,5) – Lengyelország 1 (4, 10) 1,5 – 2,5

Moldávia (4, 8) – Lengyelország 2 (3, 9) 1,5 – 2,5

Szlovénia (2, 7) – Ausztria (4, 8,5) 3 – 1

A verseny állása:

1.Csehország 9 MP, 71, 14,5
2. Németország 8, 83,5, 16
3. Izrael 8, 82, 13,5
4. Magyarország 1 8, 76, 14
5. Magyarország 2 7, 61, 13

6. Törökország 6, 73, 12
7. Észtország 6, 59,5, 12
8. Lengyelország 1 6, 58, 11,5
9. Chess Club Nona 5, 63, 11
10. Lengyelország 2 5, 46,5, 11,5
11. Ausztria 4, 42, 9,5
12. Szlovénia 4, 41, 10
13. Moldávia 4, 40, 9,5
14. Anglia 4, 34,5, 10

Az utolsó forduló párosítása:

Csehország (9, 14,5) – Izrael (8, 13,5)

Magyarország 2 (7, 13) – Németország (8, 16)

Magyarország 1 (8, 14) – Lengyelország 2 (5, 11,5)

Törökország (6, 12) – Szlovénia (4, 10)

Lengyelország 1 (6, 11,5) – Ausztria (4, 9,5)

Anglia (4, 10) – Észtország (6, 12)

Moldávia (4, 9,5) – Chess Club Nona (5, 11)

Az aranyéremért harcoló észt együttes ellen leány válogatottunk éltáblása, Terbe Julianna kedvezőbb állását kishitűen játszotta, cseréket engedélyezve könnyítette meg Mai Naja védekezését. A második táblán Gál Hanna Krisztina korai támadási kísérletét a szerényebb Élő-pontszámú Margareth Olde könnyedén visszaverte, a pariban gyorsan döntő anyagi előnyt szerzett. Ennek érvényesítésében itt-ott bizonytalan volt, de győzelme nem forgott veszélyben, 6-ból 5,5 pontja van!

A 6. forduló eredményei:

Szlovénia B (5, 6) – Lengyelország 1 (8, 8) 1 – 1

Magyarország (5, 5,5) – Észtország (8, 7) 0,5 – 1,5

Terbe Julianna (2198) – Mai Naja (2252) döntetlen

Margareth Olde (1948) – Gál Hanna Krisztina (2114) 0 – 1

Szlovénia A (5, 5) – SK Svetla nad Sazavou (4, 3,5) 1 – 1

Ausztria (2, 1,5) – Lengyelország 2 (5, 5) 0 – 2

Németország (4, 4) – Csehország (4, 4,5) 1 – 1

A verseny állása:
1.Észtország 10 MP, 47, 9,5 pont
2. Lengyelország 1 9, 44, 8
3. Lengyelország 2 7, 33,5, 7
4. Szlovénia B 6, 28,5, 7
5. Szlovénia A 6, 26, 6
6. Magyarország 5, 29, 6
7. Csehország 5, 26,5, 5,5
8. Németország 5, 19,5, 5
9. SK Svetla nad Sazavou 5, 13,5, 4,5
10. Ausztria 2, 7,5, 1,5

Az utolsó forduló párosítása:
Észtország (10, 9,5) – Szlovénia B (6, 7)
Lengyelország 1 (9, 8) – Csehország (5, 5,5)
SK Svetla nad Sazavou (5, 4,5) – Lengyelország 2 (7, 7)
Szlovénia A (6, 6) – Németország (5, 5)
Ausztria (2, 1,5) – Magyarország (5, 6)

Verőci Zsuzsa