A lengyelországi Karpaczban zajló U18-as csapat Európa-bajnokság ötödik fordulójában első számú válogatottunk az éllovas német együttessel mérkőzött meg, 3-1-re kikapott. Korpa Bence könnyed játékkal győzött, de Gledura Benjamin és Kántor Gergely világossal, Csonka Balázs sötéttel vereséget szenvedett. „B” együttesünk szép sikert ért el, a lengyelek legjobbjai ellen 2,5-1,5-re nyert. Antal Tibor Kende tetszetős taktikai csapásokkal aratott villámgyőzelmet, Péczely Sebastian Zsombor is megszerezte az egész pontot, Kaczúr Flórián 74 lépésben kiharcolta a döntetlent, Juhász Ármin kikapott. Leány csapatunk 1,5-0,5-ös vereséget szenvedett a lengyel együttestől, Terbe Julianna vesztett, Gál Hanna Krisztina remizett.

logo

Első számú válogatottunk második rangadóját is elvesztette. A rajtlistát vezető német együttes elleni mérkőzés rosszul indult, Csonka Balázs jól megjátszott nyitás után rosszul kiszámolt kombinációba kezdett, majd kis hátrány helyett reménytelen helyzetbe került, Schroeder két tisztet kapott a bástyáért. Előnyének érvényesítésében nem jeleskedett, de végül beírta az egész pontot.

Az éltáblán Gledura Benjamin a sorozatos cserékkel hátrányosabb végjátékba keveredett, a különböző színű futós végjátékban gyalogot vesztett. A mezőny legmagasabb értékszámú nagymestere, Matthias Bluebaum a nyerést jó technikával érte el.

Kántor Gergely helyzetét súlyos időzavar is nehezítette, a kapkodásban döntő taktikai csapást nézett el. Korpa Bence győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség, szépített a vereség arányán.

A lengyelek „A” csapata elleni találkozón „B” válogatottunk éltáblása, Antal Tibor Kende villámgyors támadással, tetszetős taktikai csapásokkal győzött. A nyerés megnyugtathatta volna csapattársait, a meccs azonban nagyon izgalmassá vált.

Juhász Ármin hibás kombinációval döntő anyagi hátrányba került, elnézte ellenfele közbeiktatott lépését. Az együttes legjobb pontszerzője, Péczely Sebastian Zsombor hátrányosabban állt, de Gumularz elhibázott vezérlépésére átvette a kezdeményezést, kiskombinációval döntővé fokozta előnyét. Kaczúr Flórián nagy küzdelemben harcolta ki a döntetlent, a 74 lépéses remi együttesünk győzelmét jelentette!

A cseh csapat meglepetésre a második helyre lépett előre, a grúzok legyőzéséért jutalmul a vezető német négyessel mérkőzhetnek meg a hatodik fordulóban. „A” válogatottunk a címvédő törökökkel csatázhatnak, míg a „B” négyesünk a grúzokkal mérkőzik meg.

Az 5. forduló eredményei:
Magyarország 1 (6, 9,5) – Németország (6, 11,5) 1 – 3Gledura Benjamin (2500) – Matthias Bluebaum (2589) 0 – 1
Jan-Christian Schroeder (2461) – Csonka Balázs (2431) 1 – 0
Kántor Gergely (2414) – Thore Perske (2410) 0 – 1
Vincent Keymer (2352) – Korpa Bence (2435) 0 – 1

Izrael (6, 9,5) – Törökország (5, 9,5) 2 – 2
Chess Club Nona (4, 8) – Csehország (5, 9) 1 – 3

Magyarország 2 (4, 8,5) – Lengyelország 1 (4, 7,5) 2,5 – 1,5
Antal Tibor Kende (2463) – Lukasz Jarmula (2395) 1 – 0
Radoslaw Gajek (2391) – Kaczúr Flórián (2335) döntetlen
Juhász Ármin (2314) – Ryszard Eggink (2316) 0 – 1
Szymon Gumularz (2284) – Péczely Sebastian Zsombor (2200) 0 – 1

Észtország (3, 7,5) – Moldávia (4, 6,5) 2,5 – 1,5Lengyelország 2 (2, 7) – Ausztria (3, 6,5) 2 – 2
Szlovénia (2, 5,5) – Anglia (2, 6) 1,5 – 2,5

A verseny állása:
1.Németország 8 MP, 14,5 pont
2. Csehország 7, 12
3. Izrael 7, 11,5
4. Törökország 6, 11,5
5. Magyarország 2 6, 11
6. Magyarország 1 6, 10,5
7. Észtország 5, 10
8-9. Lengyelország 1 és Chess Club Nona 4, 10
10-11. Ausztria és Anglia 4, 8,5
12. Moldávia 4, 8
13. Lengyelország 2 3, 9
14. Szlovénia 2, 7

A 6. forduló párosítása:
Németország (8, 14,5) – Csehország (7, 12)
Észtország (5, 10) – Izrael (7, 11,5)
Törökország (6, 11,5) – Magyarország 1 (6, 10,5)
Chess Club Nona (4, 10) – Magyarország 2 (6, 11)

Anglia (4, 8,5) – Lengyelország 1 (4, 10)
Moldávia (4, 8) – Lengyelország 2 (3, 9)
Szlovénia (2, 7) – Ausztria (4, 8,5)

Biztatóan alakult leány csapatunk meccse a lengyelek első számú együttesével szemben. Terbe Julianna a francia védelem egyik ritkább változatával meglepte ellenfelét, kicsit kedvezőbb lett állása. Elhibázott cserét követően középen rekedt királyának nem talált jó menedéket, taktikai csapást nézett el, Oliwia Kiolbasa vezetéshez juttatta a lengyeleket. Gál Hanna Krisztina tisztáldozata örökös sakkhoz vezetett. Folytatódik az észt-lengyel versenyfutás az aranyéremért, a bronzéremre többen is pályáznak, válogatottunk szombaton az éllovas észtekkel mérkőzik meg.

Az 5. forduló eredményei:
Lengyelország 1 (6, 5,5) – Magyarország (5, 5) 1,5 – 0,5
Oliwia Kiolbasa (2210) – Terbe Julianna (2198) 1 – 0
Gál Hanna Krisztina (2114) – Mariola Wozniak (2199) döntetlen

Észtország (6, 6) – Szlovénia A (5, 5) 2 – 0
Szlovénia B (4, 5) – Lengyelország 2 (4, 4) 1 – 1
Németország (4, 3,5) – SK Svetla nad Sazavou (2, 2) 0,5 – 1,5
Csehország (4, 4) – Ausztria (0, 0) 0,5 – 1,5

A verseny állása:
1.Észtország 8 MP, 8 pont
2. Lengyelország 1 8, 7
3. Lengyelország 2 5, 5 (24,5)
4. Magyarország 5, 5,5 (19,5)
5. Szlovénia A 5, 5 (18)
6. Szlovénia B 5, 6 (15)
7. Csehország 4, 4,5
8. Németország 4, 4
9. SK Svetla nad Sazavou 4, 3,5
10. Ausztria 2, 1,5

A 6. forduló párosítása:
Szlovénia B (5, 6) – Lengyelország 1 (8, 8)
Magyarország (5, 5,5) – Észtország (8, 7)
Szlovénia A (5, 5) – SK Svetla nad Sazavou (4, 3,5)
Ausztria (2, 1,5) – Lengyelország 2 (5, 5)
Németország (4, 4) – Csehország (4, 4,5)

Verőci Zsuzsa

Címkék: