Kedves Sakkbarátok, kedves Sakktársak!

Rácz ZoltánMegválasztott főtitkárként, kérlek engedjétek meg, hogy néhány szóban bemutatkozzam.

Nyíregyházán születtem, 1973-ban. Jelenleg nőtlen vagyok. Édesapám sakkszeretetének hatására tizenegy éves koromban kezdtem el sakkozni, ezt követően vált a sakk az életem, a mindennapjaim részévé. Gyerekként az országos versenyeken való részvételek közül az Úttörő Olimpián elért 6. hely volt a legjobb eredményem. Tizennégy éves koromtól, négy éven keresztül a debreceni NB I-es sakkcsapat ifjúsági játékosa voltam.

Az ifjúsági bajnoki címek mellett büszke vagyok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elért tíz felnőtt bajnoki címemre. Nagyon érdekes feladatnak tartottam a Sz-Sz-B. Megyei Sakkszövetség lapjának írását, szerkesztését, melyet munkahelyi elfoglaltság miatt csak egy éven át tudtam elvégezni.

2003-tól játékosként a csapatvezetői tisztséget is ellátom, ez idő alatt az NB-II-ben és NB I/B-ben is bajnoki címet szereztünk, illetve több alkalommal dobogós helyezést értünk el.

Civil foglalkozást választva 1999-ben közgazdász diplomát szereztem, 2000 óta a közigazgatásban, az adóigazgatásban dolgoztam. A szakmai fejlődés érdekében adótanácsadói végzettséget szereztem, jelenleg okleveles adószakértői képzésen folytatom az ismeretek elmélyítését.

A munkaviszonyom lezárása és a Budapestre való költözés következtében csak az elkövetkező hetekben tudom elkezdeni a főtitkári munkát, azonban nagy megtiszteltetés, ugyanakkor felelősségteljes érzés, hogy lehetőségem adódik a magyar sakkozásért dolgozni, segíteni a sakk sportágunk sikeréért és eredményességéért tevékenyen részt vevők munkáját.

Rácz Zoltán