A mérkőzés, a remek körülményeket biztosító Mátraházán került megrendezésre. Az előző évek győzelmei után idén Európa egyik legerősebb válogatottját hívtuk meg!

Németh Zoltán és Piroska István győzelmeivel zárult a verseny.

A március 20.-án 18.00-kor kezdődő villámversenyre és a március 22.-én 16.00-kor kezdődő Mádl Ildikó előadásra szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A torna megnyitóján Schenker Tamás beszélt a verseny névadójának pályafutásáról, eredményeiről. A Szövetség nevében Rácz Zoltán főtitkár szólt a jelenlévőkhöz. 

A februári táborunkkal egy időben U10 válogató versenyt rendezünk Mátraházán. A győztes bekerül a lengyelek ellen készülő magyar csapatba.

Az MGKSI Király csoportjának következő tábora rendhagyó módon a Szövetségben kerül megrendezésre. Az edzéseken részt vehet minden fiatal akinek az Élő pontszáma a decemberi FIDE listán  2100 felett van.

Az elmúlt évhez hasonlóan a balatonlellei verseny utolsó napján döntöttünk a szeptemberben induló új tanévünk hallgatóiról. Egy kivételével az összes aktív tagunk, vendég hallgatónk jelentkezett valamint több új fiatal is, […]

A tavalyi mátraházi találkozó után idén Szlovákiában mérkőzött meg a két ország válogatottja.

Az MGKSI felvétel hirdet a 2017/18-as tanévre. A sakkozásban komoly célokat kitűző, tehetséges fiatalokat keressük a 2003-2008 év között született korosztályokból!

Hogyan és mit oktassunk a fiataloknak egy örökzöld kérdése az ifjúsági sakkozásnak. A most lefordított Grabinsky írás egy újabb fantasztikus munka a témában és javaslom minden edzőnek, szülőnek az elolvasását. […]

Az MGKSI következő táborát az MSSZ Falk Miksa utcai székházában tartjuk. Vendégek által megtekinthető programok a márciusi tábor ideje alatt: Almási Zoltán, Verőci Zsuzsa, Bottlik Iván előadásai. A kedd-szerdai edzések a […]

Remekül sikerült az idei első hosszabb, péntek délig tartó táborunk! Az olimpia válogatott legfiatalabb tagja Gledura Benjámin (aki négy évig MGKSI tanuló volt!) tartott két órás előadást.