U18 csapat Európa-bajnokság Celje

2016. július 9-17.

DSCF2258

A 7. fordulóban a fiúk magabiztosan nyertek 3-1 arányban a házigazda szlovén válogatott ellen. Korpa Bence és Kaczúr Flórián döntetlenjei mellett Kántor Gergely és Juhász Ármin sötéttel gyűjtötte be a teljes egységet. Bence és Flórián világossal nem sok mindent ért el a megnyitás után, így a 31. lépésben remiztek mindketten. Gergő szép pozíciós partiban múlta felül ellenfelét, akinek szemernyi esélyt sem engedélyezett ifjú nemzetközi mesterünk. Ármin is egyre fokozta álláselőnyét, amit ellenfele gyengeségei jelentettek, így a végjátékot 2 gyalogelőnnyel abszolválta.

DSCF2255

A lányok hatalmas küzdelemben játszottak döntetlent a lengyelekkel szemben, ahol úgy tűnt talán nyerhetünk is, de Gál Hanna Krisztina támadását leszerelte ellenfele, így gyaloghátránnyal kellett megküzdeni a fél pontért. Marjanovics Annamária szerezte a másik döntetlent, világossal sötéttel nem tudott rést találni Kiolbasa állásán, így minden csere után megosztoztak a ponton.

A lányoknál Ukrajna vesztett az utolsó fordulóban, de így is megelőzte a lengyelek A és B csapatát egyaránt.

A fiúknál Izrael szerencsével nyert az osztrákok ellen, így megtartotta 2 pontos előnyét válogatottunkkal szemben. Harmadik helyre az ukránok futottak be, akik 3-1-re megverték a lengyeleket.

Fiúk eredménye:

A.

1

  Magyarország

Élő

11

  Szlovénia A

Élő

3 : 1

2.1

IM

Korpa, Bence

2458

FM

Markoja, Boris

2374

½ – ½

2.2

IM

Kántor, Gergely

2416

FM

Bratkovic, Jakob

2186

1 – 0

2.3

Kaczúr, Flórián

2421

Dobrovoljc, Vid

2246

½ – ½

2.4

FM

Juhász, Ármin

2424

Zirkelbach, Maj

2173

1 – 0

Lányok eredménye:

A.

4

  Lengyelország A

Élő

2

  Magyarország

Élő

1 : 1

2.1

WIM

Kiolbasa, Oliwia

2318

WFM

Marjanovics, Annamária

2366

½ – ½

2.2

WFM

Sliwicka, Alicja

2041

Gál, Hanna Krisztina

2158

½ – ½

Végeredmény:

Fiúk:

DSCF2264

Hely.

Ssz.

Nemz.

Csapat

Játék

 

 

  – 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

3

ISR

Izrael

7

6

1

0

13

130,5

19,5

98,0

2

1

HUN

Magyarország

7

4

3

0

11

137,0

19,0

100,5

3

8

UKR

Ukrajna

7

4

1

2

9

91,5

14,5

106,0

4

5

CZE

Csehország

7

3

2

2

8

82,5

12,5

107,0

5

7

AUT

Ausztria

7

3

1

3

7

89,0

13,5

104,0

6

4

GER

Németország

7

3

1

3

7

73,5

16,5

86,0

7

6

POL

Lengyelország

7

3

1

3

7

73,5

13,0

101,0

8

2

TUR

Törökország A

7

2

2

3

6

84,0

14,0

98,0

9

11

SLO

Szlovénia A

7

3

0

4

6

65,0

13,5

93,5

10

9

ENG

Anglia

7

2

1

4

5

69,0

11,5

98,5

11

10

TUR

Törökország B

7

1

1

5

3

47,5

10,5

91,0

12

12

SLO

Szlovénia B

7

1

0

6

2

55,0

10,0

92,5

Lányok:

Hely.

Ssz.

Nemz.

Csapat

Játék

 

 

  – 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

1

UKR

Ukrajna

7

5

1

1

11

72,0

11,0

53,0

2

4

POL

Lengyelország A

7

4

2

1

10

53,5

9,5

49,5

3

5

POL

Lengyelország B

7

3

3

1

9

52,0

9,0

49,0

4

3

SLO

Szlovénia A

7

3

3

1

9

50,0

8,5

51,0

5

2

HUN

Magyarország

7

2

4

1

8

48,5

7,5

48,5

6

8

CZE

Csehország A

7

2

4

1

8

41,5

7,5

48,0

7

7

SLO

Szlovénia B

7

3

1

3

7

37,5

7,0

54,0

8

11

CZE

Csehország B-SK Svetla

7

1

4

2

6

34,0

5,5

54,5

9

9

GER

Németország

7

1

4

2

6

33,5

6,0

49,5

10

6

ISR

Izrael

7

2

2

3

6

31,5

6,0

39,5

11

12

TUR

Törökország C

7

2

1

4

5

32,0

6,0

53,0

12

10

TUR

Törökország A

7

2

1

4

5

24,0

6,0

44,0

13

14

TUR

Törökország D

7

0

4

3

4

23,5

4,5

44,5

14

13

TUR

Törökország B

7

1

2

4

4

19,5

4,0

48,0

Varga Péter