A 20 éves fiúk és lányok bajnokságát ismét Zalakaroson rendezte a Magyar Sakkszövetség, amely továbbra is kiváló körülményeket, és erős mezőnyt biztosít ifjúsági játékosainknak. A felnőtt magyar bajnoki helyezéseket is ez a versenyünk volt hivatott eldönteni, ezért biztosítva volt a fiúk és lányok részére is egy kiváló játéklehetőség az “A” illetve “B” csoportban. A legerősebb nemzetközi csoportban játszottak a fiúk a bajnoki címért a Hotel Karos SPA klimatizált versenytermében, a lányok pedig az általános iskola tornacsarnokában. Az eddig is kiemelt erősségű zalakarosi verseny, a Magyar Sakkszövetség kiemelt támogatásának köszönhetően nemzetközi szintéren még tovább erősödött, amelyen idén megdőlt az induló résztvevők létszáma is, hiszen a 323 előnevező közül, több mint 280-an maradtak a verseny kezdésére három csoportban. A verseny természetesen nem csak a magyar fiatalok között népszerű, nagyon sok külföldi indul a szép díjazás és normateljesítés reményében, hiszen a két nemzetközi csoportban 29 országból 139 címviselő játszott. Az indiaiak között annyira népszerű ez a verseny (15 résztvevő), hogy idén tiszteletét tette Zalakaros városában az indiai nagykövet úr is.

A fiúknál és lányoknál is több meghatározó játékos hiányzott igazoltan a mezőnyből, hiszen Gledura Benjámin a francia csapatbajnokságon játszott nagyon erős ellenfelek ellen, Terbe Julianna a nyílt női bajnokságon lett 5. helyezett az “A” csoportban, Korpa Bence, Csonka Balázs, Gál Hanna Krisztina pedig érettségi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a legrangosabb magyar versenyen. Marjanovics Annamária hiányzott még “nagyon” az indulók közül, akinek kiváló lehetősége nyílt volna megismételni előző évi fantasztikus teljesítményét, ahol bronzérmet szerzett a női zárt bajnokságon. Kaczúr Flórián és Antal Tibor Kende valószínűleg az egyetemi vizsgaidőszak miatt hiányoztak.

A 20 évesek világbajnokságán való indulás jogát Kántor Gergely nemzetközi mester harcolta ki veretlenül magabiztos játékának köszönhetően 5,5 ponttal, megelőzve legifjabb nemzetközi mesterünket Kozák Ádámot (a következő FIDE kongresszuson kapja meg a címet), akivel nagy harcot vívtak a bajnoki címért, és a jól hajrázó Marosi Levente FIDE mestert. A további sorrend alapján, meglepetés a szombathelyi Szukics Ádám 4. pozíciója, hiszen egy mérkőzéssel kevesebbet játszva ért el 4 pontot, Havasi Gergő ifjú nemzetközi mesterünk (ő is a következő FIDE kongresszuson kapja meg a címet) 5. helye picit csalódás, hiszen nagyon jól indult (4/3 pont), de elfáradt a végére, így kiszállt az aranyéremért folytatott küzdelemből. Kiváló teljesítménnyel érte el a 6. helyezést a még csak 12 éves kisújszállási Csíki Endre 3,5 egységet gyűjtve, több meglepetést is okozva magasabban rangsorolt ellenfeleinek.

A 20 éves lányok bajnoksága a B csoportban zajlott, ahol Terbe Zsuzsanna és Egyed Judit női FIDE mesterek küzdelméből került ki a végső győztes. Kiválóan játszottak mindketten, hiszen több nemzetközi mestert is megtréfáltak a versenyen, de az utolsó fordulót megnyerő Zsuzsanna egy pont előnnyel előzte meg az őt követő három játékost, Egyed Juditot, Karácsonyi Katát és Demeter Dorinát. Kata fantasztikus játékkal rukkolt elő, és annak köszönheti ezt a kiváló eredményt, hogy az utolsó két fordulóban nyerni tudott jóval esélyesebb vetélytársaival szemben. Kata 11 évesen (!) szerezte meg a bronzérmet jobb mezőnyérték számításnak köszönhetően. Dorina is nagyon fiatalon, 12 évesen végzett a holtversenyes 2-4. pozícióban, de lemaradt a 3. helyről Buchholz számítással. Ettől függetlenül Dorina is megérdemel minden dicséretet, hiszen kiválóan játszott, és rossz kezdés után tudott ilyen jó eredményt elérni. Őket követte az előrébb rangsorolt Simon Lili (17 éves) Kovács Judit (15 éves), és Juhász Judit akik szintén 4,5 pontot gyűjtöttek. Kiváló erőfelmérő volt a legifjabb tehetségeinknek ez a verseny, hiszen a legkisebbek közül többen is 100 élőpont felett gyűjtöttek, Karácsonyi Kata (11) 124, Juhász Judit (13) 116, Vicze Kata (11) 11, és Pásti Anna (14) 105. Sorrendben a következő játékosok nyertek még sok élőpontszámot, Tran Dávid (10) 94, Losonczi Marcell (12) 75, Daróczi Donát (12) 71, Pásztor Balázs (11) 60, Tancsa Tamás (10) 48, Gaál Zsóka (10) 35, Füle Simon (11) 26, Tóth Nikoletta (12) 12.

A versenyen összesen 42 fiú és 22 leány ifjúsági játékos indult a 3 csoportban, ami kivételes létszám a junior bajnokságunk történetében, a három évvel ezelőtti és régebbi létszámokhoz képest.

Végeredmény 20 éves fiúk:

Hely.

Ssz.

Név

Nemz.

Élő

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

A34

IM

Kántor Gergely

HUN

2481

5,5

38,5

26,5

2

A43

FM

Kozák Ádám

HUN

2411

5,0

42,0

25,5

3

A81

FM

Marosi Levente

HUN

2287

4,0

36,0

17,0

4

A82

Szukics Ádám

HUN

2229

4,0

32,5

16,0

5

A83

Havasi Gergő

HUN

2402

3,5

42,0

24,0

6

A91

Csíki Endre

HUN

2200

3,5

36,0

17,5

7

A93

FM

Juhász Ármin

HUN

2410

3,5

35,5

20,0

8

A94

FM

Szabó Márton Mihály

HUN

2298

3,5

35,5

15,5

9

A95

FM

Ugróczky Péter

HUN

2185

3,5

34,0

16,5

10

A98

WFM

Terbe Julianna

HUN

2258

3,5

32,5

12,5

11

A105

Czupor Attila

HUN

2230

3,0

29,0

10,0

12

A108

FM

Krstulovic Alex

HUN

2280

2,5

35,0

12,5

13

A110

Karácsonyi Gellért

HUN

2189

2,5

30,5

9,5

14

B24

Kökény Norbert Adrián

HUN

2150

6,0

44,5

31,5

15

B32

Pribelszky Bence

HUN

2163

5,5

41,5

27,5

16

B34

Laza Szabolcs

HUN

2138

5,5

39,5

23,5

17

B37

Losonczi Marcell

HUN

2023

5,0

49,0

32,0

18

B49

Fodor Balázs

HUN

2165

5,0

41,0

26,0

19

B50

Gombócz Ferenc Jr.

HUN

2050

5,0

39,5

24,5

20

B53

Leszkó Bence

HUN

2087

5,0

38,5

22,0

21

B56

Pásztor Balázs

HUN

1952

5,0

37,5

23,5

22

B64

Kertész Zsolt

HUN

1775

4,5

43,5

22,5

23

B68

AIM

Öngüt Tamás Günes

HUN

2089

4,5

41,5

23,0

24

B71

Gehér Koppány

HUN

2029

4,5

40,0

23,0

25

B78

Füle Simon

HUN

1867

4,5

37,0

21,0

26

B80

Birovecz Ben Jordan

HUN

2006

4,5

35,5

23,5

27

B87

Tancsa Tamás

HUN

1796

4,0

42,0

16,5

28

B98

Tran Dávid

HUN

1642

4,0

36,5

16,0

29

B102

CM

Pásti Áron

HUN

1860

4,0

32,0

15,5

30

B105

Virág Bálint

HUN

1949

3,5

41,5

21,0

31

B111

AFM

Daróczi Donát

HUN

1653

3,5

38,0

15,0

32

B112

Balogh Márton

HUN

1909

3,5

37,5

19,0

33

B114

Könyves Álmos

HUN

1443

3,5

34,5

14,0

34

B120

Farkas Ottó Jr.

HUN

1578

3,0

39,5

19,0

35

B121

Dóra Bence

HUN

1596

3,0

38,5

16,0

36

B123

Király Barnabás

HUN

1715

3,0

37,5

14,5

37

B135

Páter Péter

HUN

1584

2,5

34,5

12,0

38

B143

Bodrogi Bendegúz

HUN

1408

2,0

32,0

10,0

39

B145

Gulácsi Donát Ferenc

HUN

1405

1,5

30,5

9,0

40

C11

Horváth Bence József

HUN

1342

4,5

39,5

30,0

41

C16

Alexandrov Ilya

HUN

1050

3,5

41,0

31,5

42

C17

Karácsonyi Bánk

HUN

1109

3,0

34,5

26,0

Végeredmény 20 éves lányok:

Hely.

Ssz.

Név

Nemz.

Élő

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

B15

WFM

Terbe Zsuzsanna

HUN

2175

6,0

48,0

32,0

2

B40

WFM

Egyed Judit

HUN

2146

5,0

47,5

30,0

3

B52

Karácsonyi Kata

HUN

1766

5,0

39,5

22,0

4

B55

WCM

Demeter Dorina

HUN

1890

5,0

38,0

22,0

5

B60

Simon Lili

HUN

2002

4,5

45,5

26,5

6

B61

Kovács Judit

HUN

2086

4,5

44,0

26,5

7

B63

Juhász Judit

HUN

1829

4,5

44,0

23,5

8

B93

Majoros Rózsa Evelin

HUN

1901

4,0

40,5

19,5

9

B94

Pásti Anna

HUN

1625

4,0

39,0

18,5

10

B106

Árvai Eszter

HUN

1987

3,5

41,0

18,5

11

B113

Vicze Kata

AUT

1355

3,5

35,5

17,0

12

B115

Hegedűs Luca

HUN

1853

3,5

34,0

17,5

13

B116

Tóth Nikoletta

HUN

1798

3,5

33,5

17,0

14

B119

WCM

Gaál Zsóka

HUN

1762

3,0

40,5

18,5

15

B139

Vicze Zsófia

AUT

1588

2,5

29,0

6,0

16

B142

Lukács Anna Kata

HUN

1688

2,0

34,5

12,0

17

B144

Alexandrova Angelina

HUN

1580

2,0

30,0

8,0

18

C4

Buri Petra

HUN

1471

6,0

39,0

31,0

19

C6

Javorek Janka

HUN

1464

5,5

39,5

31,0

20

C9

Karácsonyi Luca

HUN

1299

4,5

40,0

30,0

21

C15

Buri Kata

HUN

1416

4,0

29,5

23,0

22

C18

Tóth Tímea

HUN

0

2,0

37,0

28,0

Varga Péter, az Ifjúsági Bizottság elnöke